Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.02.01. 20:00

Jogosítványt szerezni nem olcsó mulatság

Hiába drágulnak a tanfolyamok, nem csökken a jelentkezők száma.

MI

Jelenleg átlagosan 5–10 ezer forint között mozog egy vezetési óra ára | Illusztráció: KM-archív

Legutóbb szeptemberben számoltunk be arról, hogy emelkedik a vezetői engedély megszerzésének díja, s a jelenlegi folyamatok alapján úgy tűnik, nem lesz ez másként az idén sem. Infláció, megemelkedett üzemanyag- és alkatrészárak, egyéb költségek – nincsenek könnyű helyzetben a hazai autósiskolák, és úgy tűnik, elkerülhetetlen, hogy árat emeljenek. 

Egy átlagos autóvezető tavaly augusztusban 235 ezer forintért vehette kézbe a vágyott rózsaszín kártyát, s az országos adatokból egyértelműen látszik, hogy az előző évekhez képest ugrásszerűen növekedett a jogosítvány megszerzésének díja. Az emelkedést a már említett költségek mellett a kiemelkedő kereslet is hajtja. 
Böröcz Mátyás, a Magyar Autósiskolák Szövetségének elnöke arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy az idén tovább nőnek az árak, ezért az autósiskolák kénytelenek a tanulókra áthárítani az újabb és újabb költségeket. 

 

Drágább az üzemeltetés 

 

A tanfolyamok iránti igényt még a koronavírus-járvány sem fékezte, nagyjából ugyanannyian jelentkeznek évről évre az iskoláknál. Egyetlen érzékelhető hatás, hogy többen választják az online KRESZ-oktatást. A KSH adatai szerint jelenleg 5 és 10 ezer forint között mozog egy vezetési óra ára, és az áremelkedést még jobban szemlélteti, hogy négy éve még 166 ezer forint volt a jogosítványszerzés átlagos díja. 
Utánajártunk, megyénkben is tapasztalható-e az országos tendencia, és ez hogyan befolyásolja a tanfolyamra jelentkezők számát. Tar Béla gépjármű-szakoktató kérdésünkre elmondta, a megyében is elkerülhetetlen, hogy árat emeljenek az autósiskolák. – Az üzemanyag ára a tavalyi szinthez képest jelentősen megemelkedett, egy tanuló pedig 1,5–2 liter üzemanyagot is eléget egy tanítási óra alatt. A járulékok és alkatrészárak is fokozzák a költségeket. Nem szabad elfelejteni, hogy az oktatóautókat nem rutinos emberek vezetik. Gyakran előfordul, hogy a tanuló nem nyomja ki megfelelően a kuplungot, hirtelen lelép róla, nem ad elég gázt, és folyamatosan lefullad az autó. Mindez jelentősen megviseli a kocsikat, ami idővel a szervizszámlákon is megmutatkozik – hangsúlyozta Tar Béla, hozzátéve: rengeteg termék ára nőtt tavalyhoz képest közel 30 százalékkal, s nincs ez másként az autóalkatrészek esetében sem. 

 

Kevés az óra és az oktató 

 

– Az autósiskolák nagy része irodát bérel, rezsiköltségei vannak, a papírmunka és ügyfélfogadás miatt alkalmazottakat fizet, így rengeteg a költségük. Az országos, mintegy 230 ezer forintos díj a megyében is helytálló. Ez tartalmazza az elméleti vizsga, az elsősegélyvizsga és a gyakorlati vizsga díját is. A tanfolyam egészségügyi része kötött áras, de a további díjelemek esetében vannak különbségek az egyes iskolák között. A gyakorlati vizsgával együtt 30 óra a kötelező, de ez már csak nagyon kevés tanulónak elegendő. Különösen igaz ez azokra, akiknek nincs közlekedési előéletük, vagy valamilyen alacsonyabb kategóriájú, például segédmotoros jogosítványuk van. A megnövekedett forgalom miatt legalább 50 órára lenne szükség. Ez a vizsgabiztosi állásfoglalás, hiszen ők azt látják, hogy akik legalább ennyi órát vezetnek, sokkal nagyobb arányban tesznek sikeres vizsgát – hívta fel a figyelmet a gépjármű-szakoktató, akitől azt is megtudtuk, az emelkedő vizsgadíjak sem veszik el az emberek kedvét a jogosítvány megszerzésétől. 
Hasonló tapasztalatokat osztott meg lapunkkal Srepler Csaba, a Sofőrsuli Autósiskola iskolavezetője is, aki szerint az üzemanyagárak befagyasztása miatt az áremelkedés nem az év elején, hanem legkorábban tavasszal várható. 
– A gépjárművek javításának és beszerzésének költségei is emelkedtek, arról nem is beszélve, hogy megváltozott az oktatók járulékfizetése is: többségük már nem katás, hanem átalányadózóként végzi a munkáját. A tanfolyamok díjának növekedése miatt most érezhető némi csökkenés a tanulók számában, illetve a tavalyi jelentkezők egy része sem olyan ütemben folytatja a tanulmányait, mint ahogy szeretné. Nem mondom, hogy ez számottevő, hiszen az autósiskolák most is nagyon leterheltek, kevesebb oktató van, mint amennyire szükség lenne – részletezte Srepler Csaba, majd kiemelte: a jogosítványra nagyon sokaknak szüksége van a munkába járáshoz, és rengeteg az olyan pozíció, melynek betöltéséhez alapvető feltétel a vezetői engedély. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában