Szabolcs-Szatmár-Bereg

2022.02.28. 11:30

Több ezer sofőr hiányzik

A kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése is hozzájárul az utánpótláshiányhoz.

TG

Forrás: MW

Fotó: Éberling András

A sofőrhiány egyre égetőbb kérdés Európa-szerte, így Magyarországon is – reagált lapunk megkeresésére Bíró-Koppány Ajtony. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) főtitkára elmondta, az internet tele van gépkocsivezetőt kereső álláshirdetésekkel, szinte mindegyik fuvarozó cég keresi a munkaerőt. 
 


Több ezren hiányoznak 

 


– A közúti szakmai szervezetek véleménye szerint legalább 8 ezer sofőr hiányzik a hazai rendszerből, s ez a szám várhatóan tovább fog nőni. A hiány okai komplexek és sokfélék. Az e-kereskedelem felfutása miatt nagyon dinamikusan fejlődik a futárszolgálati része a logisztikának, itt is rengeteg gépkocsivezetőre van szükség. Ezek az állások ráadásul vonzóbbak, mert az itt dolgozók este és hétvégén is otthon alszanak. Emellett a magyar építőipari boom is sok belföldi gépkocsivezetőt igényelt. A munkaerőpiac is átalakulóban van, a fiatalok számára ma már kevésbé vonzó ez a szakma, például a munkakörülmények miatt, hiszen akár többhetes távollétről beszélünk, sok pihenőben nincs WC, nincs zuhany, rossz morál az utakon, és még sorolhatnám. Szintén nem teszi vonzóvá a szakmát az egyre több és nehezen tartható, folyamatosan változó szabályozás, mint például a brexithez kapcsolódó új eljárásrendek, vagy a mobilitási csomag. Ráadásul magas büntetések járnak akár apró hibák miatt is, például percre pontosan kell tartani az ETR szabályokat, miközben nincs elég parkolóhely – sorolta a problémákat a főtitkár, akit a bérezésről is kérdeztünk. 


– A sofőrök nettó bére a munkabeosztástól és a ledolgozott napoktól is függ. A belföldi fuvarok esetén nettó 350–550-600 ezer, a nemzetközi viszonylatúaknál nettó 550–850 ezer forint havonta. A 800 ezer forintos havi fizetésért már nagyon sokat, akár havi 25 napot is kell dolgozni és a sofőrnek akár több hetet is kint kell lennie – tudtuk meg Bíró-Koppány Ajtonytól, aki az ágazat elöregedéséről is beszélt. 


Elmondta, az újonnan munkába álló sofőrök száma egész Európában lényegesen kevesebb, mint amennyire igénye lenne az ágazatnak. Ott tartunk, hogy már kelet-európai (belorusz, ukrán, román, szerb stb.) gépkocsivezetőt sem lehet találni. Egyes számítások szerint uniós szinten több mint 400 ezer fő gépkocsivezető hiányzik a közúti fuvarozási ágazatból. Az MLSZKSZ főtitkára a sofőrhiány egy érdekes aspektusáról is beszélt. 


– A kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése is hozzájárul az utánpótlás hiányához. Évente több ezer sorkatona végezte el a kötelező laktanyai tartózkodási idő alatt a tehergépkocsi-vezető képzést, nagyon kedvezményes feltételek mellett. Most ez a lehetőség nincs, így évente a több ezer fő helyett néhány száz új belépő van – emelte ki Bíró-Koppány Ajtony, aki szerint a mostani közúti fuvardíjak semmilyen béremelést nem bírnak el. Ha a fuvaros bért emel, akkor a szolgáltatási díjat is emelnie kellene, mivel nemcsak a bérek oldalán van áremelési nyomás, hanem egyéb tételek is emelkednek (energia, lízingdíjak, üzemanyag, biztosítási díjak).  v 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában