Helyi gazdaság

2022.02.08. 14:20

Új üzemcsarnokkal bővült az Optigen Kft.

A közel 220 millió forintos beruházás új munkahelyeket is teremtett a timári cégnél.

Forrás: KM/Dodó Ferenc

Fotó: [email protected] 06703815378

Egy hatszáz négyzetméter alapterületű üzemcsarnokkal, valamint egy multifunkciós lézervágó berendezéssel bővült a timári Optigen Kft. - a 217 millió forint összköltségű beruházást 108 millió forinttal támogatta az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.
A keddi átadóünnepségen a cégcsoport ügyvezető igazgatója, Vágvölgyi János köszöntötte a vendégeket, aki röviden bemutatta a cég történetét. Ebből kiderült, a magyar tulajdonban lévő vállalkozás 2007-ben alakult, először szalmabrikett-gyártással foglalkozott, majd profilt váltottak, mára pedig a generálkivitelezés és az acélmegmunkálás, illetve a különféle acélszerkezetek gyártása lett a vállalkozás fő tevékenysége, a tavalyi árbevételük meghaladta a kétmilliárd forintot.


– Az OFA pályázatának köszönhetően sikerült két fővel bővülnünk, a pályázaton kívül is felvettünk két embert, sőt, a további létszámbővülés is a rövid távú céljaink közt szerepel – tekintett előre Vágvölgyi János, aki a beruházásról elmondta, az új csarnokhoz tartozik egy irodai részleg, egy vizesblokk, egy öltöző és egy szociális helyiség is. A timári Optigen Kft. ügyvezetője további jó hírekkel szolgált, amikor bejelentette: január elsejével visszamenőleg egy tíz százalékos béremelést kapnak a cégcsoport dolgozói.
A keddi átadásra meghívást kapott Román István megyei kormánymegbízott is, aki tréfásan megjegyezte, az ő generációjának a lézerről a Csillagok háborújából ismert fénykardok jutnak az eszébe.

Forrás: [email protected] 06703815378 / KM/Dodó Ferenc


– Az egyik részben van egy mondás, miszerint: „Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!” Ez igaz a mindennapokra is, legyen szó egy család vagy egy vállalkozás életéről. Ez a timári vállalkozás sem csak úgy próbálkozott, hanem a tettek mezejére lépett, aminek ez a beruházás lett az eredménye – utalt a lézervágó berendezésre és az új csarnokra a megyei kormányhivatal vezetője, aki köszöntőjében a magyar gazdaság elmúlt évben nyújtott teljesítményét is méltatta.


– Megyénkben 2021-ben az előző évihez képest negyven százalékkal nőtt a fejlesztési célú beruházások száma – mondta Román István.
– A jövő záloga a fejlesztés és a munkahelyteremtés, mert ha munka van, akkor minden van – fogalmazott köszöntőjében dr. Vinnai Győző. A térség országgyűlési képviselője szerint az, hogy ma Magyarországon 4,7 millióan dolgoznak, egy remek csapatmunka eredménye, ami köszönhető a kormánynak, a magyar cégeknek és embereknek.
– A hazai gazdaság ezzel párhuzamosan lehetőséget teremtett a béremelésekhez. Ha egy dolgozó több pénzt visz haza, attól ő és a családja is boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz – világított rá dr. Vinnai Győző.


– A település büszke lehet erre a beruházásra – üdvözölte az Optigen Kft. fejlesztését Rabatin Ildikó.
Timár polgármestere szerint a befizetett iparűzési adónak köszönhetően a helyi kis- és közepes vállalkozások fejlődése közvetlen hatással van a timáriak életére.
– Több cég, több fejlesztés, több nyereség, több befizetett adó – emelte ki a településvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában