Nagyerdő

2022.04.19. 12:58

Nyíregyháziak gondolják újra a debreceni állatkertet

Eredménnyel zárult a debreceni önkormányzat által kiírt tervpályázat.

Fotó: Shutterstock

Tavaly ősszel tervpályázatot írt ki a fenntartó debreceni önkormányzat a Nagyerdei Kultúrpark attrakciófejlesztése témakörben. A kiíró elsődleges célja, hogy a Nagyerdőn szerves egységet képező állatkert és az ország egyetlen Vidámparkja együtt újulhasson meg, mégpedig úgy, hogy turisztikai vonzerejének növeléséhez új élményelemek járuljanak hozzá.

A tervezési feladat főbb elemeit külön állatkerti, vidámparki, infrastrukturális fejlesztésben szabták meg – ez utóbbi a park teljes, 17 hektáros területére vonatkozik –, valamint bejárati épület kialakítására és egy minimum 1200 négyzetméter alapterületű, tematikus multifunkciós látogatóközpontra is gondoltak. 

A bírálóbizottság döntése február 24-én született meg: ennek értelmében a nyíregyházi székhelyű B5 Építészstúdió Kft. terveit vásárolta meg a debreceni önkormányzat 800 ezer forint értékben.

Az értékelés szempontjai voltak egyebek mellett:

  • A meglévő bemutató és kiszolgáló épületek hasznosítása.
  • A park teljes területének egységbe foglalása.
  • Az állatok minél életszerűbb tartását elősegítő tartóhelyek kialakítása.
  • Regionálisan kiemelkedő vidámparki attrakció létrehozása.
  • A beavatkozások városképi (elsősorban a II. János Pál pápa téri) megjelenése, az egységes és nagyvonalú építészeti-városépítészeti arculatra való törekvés.
  • A terület adottságainak minél jobb kihasználása.
  • Innovatív, a 21. századi követelményeknek maradéktalanul megfelelő, de a költségkorlátokat nem túllépő építészeti-belsőépítészeti megoldások alkalmazása.
  • A beavatkozás megvalósíthatóságának gazdaságossága, integrálása a meglévő épületegyüttes vendégforgalmi rendszerébe.
  • Infrastrukturális ellátás biztosíthatósága.
Címkék#pályázat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában