Mátészalka

2023.01.29. 11:30

Nagyon nehéz, de muszáj előre tervezni

Két területet céloz meg a 750 főt foglalkoztató mátészalkai cég tervezett beruházása.

TG

Annak érdekében, hogy a hazai vállalatok kimaradjanak az Európát érintő gazdasági recesszióból, a magyar kormány még tavaly novemberben döntött a Gyármentő Program elindításáról. 

A Zeiss is pályázott 

A program nagyvállalatok számára nyújt vissza nem térítendő támogatást energiahatékonysági és energiatermelő beruházásokhoz – olvasható a Gyármentő Programot koordináló HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség honlapján. 
A Mátészalkán működő Carl Zeiss Vision Hungary Kft. 220 millió forintos támogatásra adott be pályázatot. 
Mint azt Karaffa Róbert ügyvezetőtől megtudtuk, a 2022 novemberében megjelent Gyármentő Program több elemére is pályáztak. Elmondta, a pályázat beadásának részét képező kondíciós listát a megnyitást követően hét percen belül kitöltötték, és még ha vigaszágon ugyan, de sikerült a határidőn belül (2022. november 9.) regisztrálniuk. 
A Carl Zeiss Vision Hungary Kft. tervezett beruházása két területet céloz meg: az egyik az energiahatékonyság javítása a fűtés és az épület szigetelésének fejlesztésén keresztül, a másik pedig a megújulóenergia-felhasználás egy napelemes rendszer kiépítésével. 
– A villamosenergia- és a földgázár a termék-előállítás során a teljes költségünk legfőbb összetevőjévé vált. Óriási terhet helyez a vállalatunk napi működésére, valamint ellenőrizhetetlen piaci viszonyokat eredményez, a beszállítói körünk is átalakulóban van – mondta lapunknak Karaffa Róbert, a szemüveglencséket és nagyító látásjavító eszközöket gyártó Carl Zeiss Vision Hungary Kft. ügyvezetője. 
Hozzátette, az üzemükben régóta dolgozik – az energetikai követelmények szerint – egy „energiateam”, manapság viszont még nagyobb figyelmet kap ez a terület. Különböző fórumokat rendeznek ebben a témában, rendszeres üzembejárásokat tartanak a veszteségek kiküszöbölése, valamint a hatékonyságot javító akciók beazonosítása és végrehajtása érdekében. 

A verseny nem áll meg 

Karaffa Róberttől megkérdeztük, hogy ebben az időszakban mennyire lehet előre ter­vezni. 
– Természetesen terveznünk kell, hiszen a verseny továbbra is fennáll, és Euró­pában minden cég szembesült a jelenlegi helyzettel, vagy saját, vagy beszállítói, esetleg vevői oldalon – fogalmazott lapunknak a 750 főt foglalkoztató Carl Zeiss ­Vision Hungary Kft. ügyvezetője. 
A tavaly év végén meghirdetett Gyármentő Programban Budapesten legfeljebb 30 százalék, vidéken legfeljebb 45 százalékos támogatási intenzitás érhető el, egy vállalat pedig összesen 15 millió euró (körülbelül 6,2 milliárd forint) támogatásra lehet jogosult. A megvalósított beruházásnak legalább 500 ezer euró (körülbelül 206 millió forint) értékűnek kell lennie – olvasható a Nemzeti Befektetési Ügynökség honlapján. Lapunk megkereste a budapesti központtal működő szervezetet. Arról érdeklődtünk, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből mely cégek pályáztak a Gyármentő Programra. 
– Jelenleg folyamatban van a pályázati elbírálás, és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. paragrafusa (5) alapján nem áll módunkban a döntés-előkészítési fázisban információt kiadni, a sikeres folyamatok érdekében – válaszolta megkeresésünkre a Nemzeti Befektetési Ügynökség. 

TG 
 

Borítókép: A Carl Zeiss Vision Hungary Kft. is pályázott a Gyármentő Programban | Fotó: MW-archív

 

Címkék#zeiss

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában