Nyíregyháza, Debrecen

2023.02.10. 07:00

A jó pálinka gazdasági érték

Arattak vármegyénk elkötelezett magánfőzői a párlatok és főzőmesterek nagyszabású gáláján.

Nagy István agrárminisztert(balról a negyedik) is büszkeséggel tölthette el földijeinek sikeres szereplése.

Fotó: a szerző archivuma

- A magyar pálinka sikereket vívott ki magának, s nem véletlen, hogy az egyes számú hungarikumként tartjuk számon – mondta Nagy István agrárminiszter a 13. Quintessence Pálinka- és Párlatverseny díjátadó gálájának résztvevőit köszöntve az elmúlt szombaton Debrecenben.

Hazánk és a Kárpát-medence legnagyobb, legszínvonalasabb pálinka és párlatversenye, a XIII. Quintessence február 4-én eredményhirdető gálával zárult Debrecenben. A Kölcsey Központban az idén másodjára rendezett nívós rendezvényen a legjobb pálinkát és párlatokat előállító pálinkaházak, bér- és magánfőzők és a közélet megjelent képviselői megvitathatták a pálinka előállítás és piac aktuális kérdéseit, miközben megkóstolhatták a versenyen kiemelkedően szerepelt pálinkákat és párlatokat.

Takács László versenyigazgató, a versenyt szervező Ongai Kulturális Egyesület elnöke a megmérettetést értékelve elmondta, hogy az idei bírálat egyik újdonsága, hogy a bérfőzetők mellett díjazták kimagasló mintát előállító főzőmester munkáját is. Ugyanakkor számos területen módosult a nagydíjakért folytatott eredményszámítás is annak érdekében, hogy ezzel még nyíltabbá tegyék a versenyt, finomítsanak a legjobb pálinka és párlat kiválasztásában is.

A párlatok netovábbja

A miniszter is kiemelte, hogy az esemény mára a Kárpát-medence legnagyobb pálinkaversenyévé nőtte ki magát. A versenyre nevező kereskedelmi főzdék, bérfőzdék, bérfőzetők és főzőmesterek, magán főzök kiváló minőségű pálinkákkal és párlatokkal neveztek idén is, méltón képviselve mindazt, amit a verseny neve, a Quintessence szó jelent – legjava, a lényege, a netovábbja valaminek, tette hozzá.

–  A jó pálinka nemcsak nemes ital, de valódi gazdasági érték. A főzdék munkát, megélhetést adnak, közben pedig fejlesztenek, újabb és újabb innovatív megoldásokat keresnek, hogy biztosítsák a minőséget. Sőt, nekünk, magyaroknak a pálinka sokkal többet jelent, mint puszta gazdasági tényező. Része a kultúránknak, a nemzeti identitásunknak - jegyezte meg Nagy István.

A Kárpát-medence legnagyobb pálinka megmérettetésére az idén 1763 minta érkezett, összesen 152 településről. Magyarországon kívül akadtak jelentkezők Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és most először Vietnámból is. A háromnapos ongai zsűrizés során egy 27 fős nemzetközi bíráló csapat formált véleményt a desztillátumokról. A Quintessence-2023 Legjobb kereskedelmi főzdéje, egyben a verseny győztese” nagydíjat az 1 Csepp Pálinka Kft. kapta.

Begyűjtöttek 56 érmet

A hagyományokhoz híven kiváló eredménnyel szerepeltek a bírálatokon a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei magánfőzők is.

Az eredményességi rangsorban a nyíregyházi dr. Kósa Lajos vezet az 1 ezüst és 2 bronz mellett 6 arany (közte 2 kategóriagyőztes!) éremmel. Ez utóbbi hat a Sárga vilmos (Vilmoskörte kategória győztes), Nemes bodza (Bodza kategória győztes), Granny smith alma, Banán, Citrus mix, Fekete berkenye párlatok.

A rangsorban a második ezúttal a nyírteleki Krajnyák Zoltán, aki 6 ezüst, 2 bronz érmén túl 4 arannyal gazdagodott a Fekete berkenye, a Germerszdorfi cseresznye, a Kökény szilva és Nemes bodza párlataiért.

 

Veres István és Kósa Edina páros 3 arannyal, 4 ezüsttel, 1 bronzzal térhetett haza. A legfényesebb érmeket a Penyigei nemtudom szilva, az Elena szilva, valamint a Debreceni muskotály szilva párlataik érdemelték ki. A műsort vezető Ördög Nóra meg is jegyezte az érmek átvételekor a vásárosnaményi párról, hogy „Szilva specialisták”,  amit a még több érmes szilvájuk is jól mutat!

A nyírgyulaji Szőllősi Kristóf  4 ezüstjét és 5 bronzát 1 arany éremmel fejelte meg, amivel Vadkörte (vackor) párlatát jutalmazták.    

A nyírbátori Tallódi Gergő ugyancsak 1 aranynak örülhetett Cserszegi fűszeres szőlő párlatáért bezsebelt 4 ezüst, és 2 bronz érme mellett. Testvére, Tallódi Albert  4 bronza mellé kapott 1 ezüstjét Kadarka szőlő párlata érdemelte ki.

A nyíregyházi Lakatos Tibornak viszont 5 érméből 2 az ezüst, amit kiváló málna és birs párlataiért akaszthatott a nyakába.

 

Fotók: a szerző archívuma

GB

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában