Nyíregyházi Egyetem

2023.02.27. 17:30

A szakképzésben rejlik a fejlődés motorja

Minden korábbinál több jól képzett szakemberre van szüksége a megyénknek.

Fotó: Pusztai Sándor

– A megyei gazdasági fejlesztésének érdekben a szakképzésre kell fókuszálnunk, hiszen minden korábbinál több jól képzett szakemberre van szüksége a megyének – hangsúlyozta Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke a Nyíregyházi Egyetemen. A foglalkoztatási paktumon a vármegye aktuális képzési és foglalkoztatási helyzetéről tanácskoztak a résztvevők.

Fotós: PUSZTASA                                                       

Óriási feladat

– Az egyetem is tevékenyen részt vállal a szakképzés fejlesztésében, számos együttműködési megállapodást kötöttünk már a szakképzési centrumokkal, és becsatlakoztunk az okleveles technikusképzésbe – ezt már Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Egyetem kancellárja mondta a jelenlévőknek.

– A megyei önkormányzat és a kormányhivatal óriási fába vágta a fejszéjét, ezért sok sikert kívánok a munkához. Mindannyiunknak nagyon fontos a megyei gazdaság fejlesztése, ennek viszont alapvető motorja a szakképzés, amiben mi részt veszünk részt kívánunk venni a továbbiakban is. Eddig is sokat segítettünk, és a jövőben még többet fogunk – tette hozzá a kancellár.

Obbágy Vera, a megyei önkormányzat paktumirodájának vezetője is jelen volt az eseményen, mint kifejtette, a paktum minden rendezvényének más volt a tematikája és a szűkebb célja, ám az közös volt bennük, hogy a kerekasztalokon felmerült a szakképzés témája.

– Az eddigi tanácskozások kivétel nélkül hasznosak és gyümölcsözőek voltak, és úgy vélem, jó képzések nélkül nincsenek kiváló szakemberek, így fejlődés sem – emelte ki Obbágy Vera.

Fotós: PUSZTASA                                                       

Rugalmas tanulási utak

– Olyan képzési struktúránk van, ami kielégíti a munkaerőpiaci igényeket, és folyamatosan reflektálunk az újabb igényekre és kihívásokra – hangsúlyozta Gurbánné Papp Mária, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum főigazgatója, aki a megye képzési helyzetét tárta a résztvevők elé.

– A szakképzési törvény 2019-es módosítása alapjaiban változtatta meg a rendszert. A legfontosabb, hogy a képzés tartalmát érintő módosítások történtek, így a képzési és kimeneti követelményeket már a munkaerőpiaci igények alapján határozták meg. Ma a szakképzésben ez a "szentírás", hiszen olyan szakembereket kell képeznünk, akik maximálisan megállják a helyüket a munkaerőpiacon. A jelenlegi ösztöndíjrendszer egy nagyon fontos pillére a képzésnek, ugyanis a megyében számos hátrányos helyzetű, tehetséges fiatal él – tudatta a főigazgató, aki azt is elárulta, a szakképzésnek fontos feladata a korai iskolaelhagyás csökkentése, a pályaorientáció erősítése és a folyamatos párbeszéd a térségi piaci szereplőivel.

– Magyarországon ma már két szakma és egy szakképesítés mindenkinek ingyenes. A képzési rendszer lehetővé teszi, hogy az emberek saját ütemükben, tempójukban, képességeiknek megfelelően válasszanak maguknak tanulási utat. Bárki beülhet az iskolapadba, nincs felső korhatár – világított rá Gurbánné Papp Mária, akitől azt is megtudtuk, a megyében jelenleg az építőipari ágazat szakmáit választják a legtöbben.

Fotós: PUSZTASA                                                       

Gyors reagálásra van szükség

A folyamatosan változó világunk kihívásaira gyorsan reagálni alapvető fontosságú a cégeknek éppúgy, mint a képző intézményeknek. Így van ez a Nyíregyházi Egyetem esetében is, s a rendezvényen dr. Szabó György rektor azt is tudatta, hogyan teszi mindezt a térség szellemi központja, és miben kellene még javulni a közeljövőben.

– Az egyetem küldetése a térség felemelkedésének elősegítése. Sajátos gazdasági és geopolitikai helyzetben vagyunk, mely esetenként lehet, hogy hátrányt jelent, de könnyen előnyt is kovácsolhatunk belőle. Az egyik legnagyobb gond, hogy a megye lakosságmegtartó ereje kifejezetten rossz, rengeteg tehetséges és jól képzett fiatal vándorol el nyugatabbra. Hiába képzünk tehát fantasztikus szakembereket, ha azok nem maradnak nálunk, nem segítik majd a megye fejlődését – hívta fel a figyelmet a rektor, aki szerint az egyetemnek az újabb kihívásokra is gyorsabban kellene reagálnia.

– Egy mai diplomás szakembernek nem elegendő a szakmája beható ismerete. Rendelkeznie kell gazdasági, kommunikációs és szociális ismeretekkel. Mindezek szükségesek ahhoz, hogy valaki magabiztosan boldoguljon az életben is, ne csupán egyetlen területhez értsen – hangsúlyozta.

Az előadások után kerekasztal-beszélgetésen volt lehetősége a résztvevőknek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és azokat a jógyakorlatokat, amelyek előrébb vihetik a megye képzési struktúráját. 
MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában