Nyíregyháza

2023.04.17. 17:30

A pandémia és a háború hatásai

Dr. Surányi György közgazdász, egyetemi tanár Nyíregyházán tartott előadást.

Fotó: Pusztai Sándor

Megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Közgazdasági Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezete, az eseménynek a Nyíregyházi Egyetem egyik előadója adott otthont. Maga a tisztújítással kapcsolatos szavazás már korábban, online formában lezajlott, ennek eredményéről számolt be a régi-új elnök, Mádi Zoltán. Mint az kiderült, a tagság az állandóság mellett tette le a voksát, ugyanis sem az alelnök, sem pedig az elnökség tagjainak nem változott a személye.

Mádi Zoltán röviden beszámolt az elmúlt három esztendő munkájáról, történéseiről, majd kiemelte: hamarosan újra Nyíregyháza adhat otthont a szervezet legfőbb rendezvényének, a Közgazdász Vándorgyűlésnek, melyet minden évben az ország más-más nagyvárosában rendeznek meg.

Fotós:                             

– Most sem maradhat el a hagyománynak számító ökörsütés, Lakatos Tibor alelnök gondoskodik majd a magyar gasztronómia alapját képező klasszikus italról, fellép majd a Cantemus és a 4 For Dance, és szeretnénk meghívni az Ibrányból induló és onnan a hazai színházművészet legmagasabb polcára eljutó Hegedűs D. Gézát is – beszélt a Nyíregyházára tervezett vándorgyűlés részleteiről a Magyar Közgazdasági Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezetének elnöke, Mádi Zoltán.

A tisztújító közgyűlés második felében dr. Surányi György közgazdász, egyetemi tanár állt a pódiumra. A szakember, aki korábban két ízben (1990 és 1991 közt, még államtitkárként, majd később még egyszer, 1995 és 2001 között)volt a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a pandémia és a háború gazdasági hatásairól szólt a hallgatóságnak.

Surányi György szerint a pandémia előtti időszakban folyamatos volt a világgazdaság évi 3-4 százalékos növekedése, a globális piacokat árstabilitás jellemezte, ami már-már deflációs helyzetet eredményezett. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, a hosszan tartó defláció, azaz az árszínvonal csökkenése negatívan hat a fogyasztásra és a beruházások számára, elindít egy lefelé tartó spirált.

– A pandémiával együtt járó egészségügyi válság súlyos gazdasági következményekkel is járt, a kínálati oldalon jött egy hatalmas törés, az infláció növekedése felgyorsult, megszakadtak a termelési láncok. A pandémiát megelőző évtizedekben felgyorsult a globalizáció, a nagy cégek kihelyezték a termelésüket, így a termelési láncok megszakadása komoly gondokat idézett elő Észak-Amerikában és Európában is. Az árak, a szállítási költségek durván megemelkedtek, a konténeres szállításnál hiány alakult ki, megnőtt az importköltség, és még ezt fokozta a chiphiány – sorolta dr. Surányi György, majd rátért az energiaárak alakulására.

Előadásában felhívta a figyelmet, hogy a probléma már jócskán az orosz-ukrán háború kitörése előtt jelentkezett, aminek több oka is volt. Az egyik, hogy a világpiac egyre „nehézkesebben” finanszírozta a fosszilis energiatermelést, inkább a megújuló energiákat helyezte előtérbe, így a kőolaj és a földgáz piaca beszűkült. Erre rátett egy lapáttal a pandémia, az energiahordozók iránt csökkent a kereslet, majd miután a Covid után helyre állt a rend, nem volt elég energiahordozó a piacon.

Dr. Surányi György előadásának végén beszélt a hazai helyzetről, az inflációról, ami a régióban az egyik legmagasabb, de az mindenképpen bizakodásra adhat okot, hogy az USA-ban már elkezdett csökkenni az inflációs szint. 

KM

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában