Szabolcs-Szatmár-Bereg

2023.05.18. 12:15

Bővítette tároló- és átrakókapacitását a Transit-Speed Kft.

A kisvárdai beruházásbejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett.

Fotó: Sipeki Péter / Gazdag Mihály

A közúti és vasúti logisztikával foglalkozó, mándoki székhelyű Transit-Speed Kft. 3,8 milliárd forintos beruházást hajtott végre Kisvárdán – ebből 1,4 milliárd forint volt a kormányzati támogatás – , mellyel a családi vállalkozás növelte átrakó- és tárolókapacitását.

Ifj. Szabó Ferenc, a cég ügyvezetője a csütörtöki ünnepségen elmondta, a beruházásnak köszönhetően a több mint száz munkavállalót foglalkoztató vállalkozás tárolókapacitása meghaladja a 85 ezer négyzetmétert, a saját vasúthálózatuk hossza pedig eléri majd a 17 kilométert.

– A fejlesztés révén Európa nagyobb országaiba tudjuk majd az itt átrakott terményeket továbbszállítani – fogalmazott ifj, Szabó Ferenc.

Dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, nagyon örül annak, ha Szijjártó Péter a választókörzetébe, illetve a vármegyébe érkezik, mert az mindig együtt jár egy-egy kész beruházás átadásával vagy egy alapkőletétellel.

– Azé a siker, aki mer, és a Transit-Speed vezetése ebben a nehéz gazdasági környezetben is mert fejleszteni. Ez egy olyan üzenet, ami a régió vállalkozásait is ösztökélheti – fogalmazott dr. Seszták Miklós.

A tájékoztatón dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő méltatta a Transit-Speed Kft. munkáját, eredményeit, és azt, hogy a cég több mint 100 embernek ad munkát, majd megköszönte, hogy a külgazdasági és külügyminiszter elfogadta a meghívást a kisvárdai rendezvényre. – Ezek mellett azt is köszönjük Szijjártó Péternek, hogy kiáll a kárpátaljai magyarság, illetve a háború elől menekülők mellett – emelte ki dr. Tilki Attila.

– Az elmúlt három évben két kijózanító pofon érte a világot, az egyik a koronavírus, a másik pedig a szomszédunkban dúló orosz-ukrán háború. Az pedig a magyar emberek és magyar vállalkozások érdeme, hogy hazánk mindkét pofonból felállt, és talpon maradt – kezdte köszöntőjét Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a nehézségek ellenére Magyarországon tavaly négy százalékot meghaladó volt a gazdasági növekedés.

– A siker receptje a beruházás, amit a Transit-Speed Kft. példája is alátámaszt, hiszen bővítették az átrakó- és tárolókapacitásukat, aminek köszönhetően a kelet-nyugati tranzitforgalom is erősödik, így az ukrán gabona könnyebben elérheti a harmadik országbeli célpiacait – emelte ki a miniszter.

– A keleti régió több szempontból is jól teljesített az elmúlt 3 évben, állta a sarat a pandémia után és a szomszédban dúló háború okozta nehézségek ellenére is növelni tudta gazdasági teljesítményét – erről már Kemecsén beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a város ipari parkjának hivatalos átadásán. A miniszter egy 100 hektáros, infrastruktúrával kiépített ipari területet tekintett meg, amely, mint kiemelte, nem fog sokáig üresen állni, hiszen a térség földrajzi és logisztikai szempontból is minden olyan adottsággal rendelkezik, amely befektetőket hozhat ide.

– Itt, Kelet-Magyarországon, Nyíregyháza, Debrecen környékén európai, sőt globális összevetésben is egyedülálló nagyságú és egyedülállóan modern autóipari központ jön, jött létre. Ennek az autóipari központnak a beszállító vállalatai számára ez ideális helyszín lesz. Már több érdeklődő vállalattal egyeztettünk, akik tanultak a koronavírus-járvány időszakából, s szeretnék lerövidíteni beszállítói láncaikat, erre ideális ez a helyszín – árulta el a miniszter, milyen profilú cég lehet az első fecske Kemecse ipari parkjában, s rámutatott arra is, hogy a nemzetközi cégekért éles a verseny a világban. – Az, hogy Magyarországra szívesen jönnek, köszönhető a politikai stabilitásnak – amit számos más európai ország nem mondhat el magáról –, vonzerő a kedvező adórendszer, a szakképzett munkaerő, s mindezekhez a cégek letelepedésre alkalmas helyszínek is kellenek – olyan ipari parkok, mint például a kemecsei. Itt Kemecsén egy 20 éves munka érett be a 100 hektáros, kiváló logisztikai adottságokkal bíró területtel, amelyhez a magyar kormány 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott – mondta el a sajtótájékoztatón Szijjártó Péter.

Kemecse polgármestere visszatekintett az előző évek városfejlesztési terveire, melyekben az élhető város és a fenntartható gazdaságfejlesztés első helyen áll, hiszen, mint fogalmazott, ez utóbbi alapozza meg a település jövőjét. 

– Reméljük, hogy feltérképezvén a lehetőségeket, érkeznek majd a befektetők hozzánk. A teljes infrastruktúra kiépítésére törekedtünk, egy 500 méteres bekötőút épült, közművel, csapadékvíz-elvezetéssel és ivóvízhálózattal, közvilágítással ellátott a terület, amely két főútról is jól megközelíthető. Az M3-as autópálya közelsége is előnyt jelent, a villamoshálózat fejlesztésre viszont szükség lesz, s ezt további fejlesztési célként már meg is jelöltük – jegyezte meg Lipők Sándor polgármester. Hozzáfűzte, bízik benne, hogy Kemecse gazdaságának fellendítéséhez hozzájárul a 100 hektáros terület, de nemcsak a városnak épült, hanem a térségnek is, ezt jelezte, hogy több település polgármestere is ellátogatott a csütörtöki ünnepélyes átadóra.

Dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselője megköszönte, hogy egy újabb sikeres fejlesztés részese lehet, s megjegyezte, ahol Szijjártó Péter megfordul, ott mindig történik valami: támogatással érkezik vagy befektetőket hoz, egyszóval örülnek a látogatásának. Arról is beszélt, hogy a választókörzetében több olyan beruházás valósul meg, amiről korábban azt hitték, lehetetlen elképzelni is, de a helyiek kitartásának, munkájának köszönhetően célba ér. 

TG-KO

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában