Fehérgyarmat

2023.06.05. 15:53

Gyártócsarnokot adtak át Fehérgyarmaton

Az 1,1 milliárd forint összköltségű beruházás átadásán jelen volt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is.

Fotó: Dodó Ferenc

Elkészült és ünnepélyes keretek közt adták át azt a fehérgyarmati gyártócsarnokot és raktárépületet, melynek az alapkövét még tavaly márciusban tették le az akkori innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László jelenlétében – a hétfői átadóünnepségnek is volt egy prominens vendége, mégpedig Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

Az ünnepélyes szalagátvágás előtt elhangzott, a több mint kétezer négyzetméteres gyártócsarnok, valamint a 830 négyzetméter alapterületű raktár a helyi gazdaság működését segíti és erősíti majd. A több mint egymilliárd forint összköltségű beruházás részeként elkészült egy 230 négyzetméteres irodaépület is a hozzá tartozó szociális blokkokkal. A fehérgyarmati fejlesztés, mely a város életében az eddigi legnagyobb önkormányzati beruházásnak számít, kettős célt szolgál: egyrészt a helyi vállalkozói környezet és az üzleti infrastruktúra magasabb szintre lép, másrészt az ide betelepült vállalkozások működési feltételei kedvezőbbé válnak, ezzel bővülhet a foglalkoztatás.

További részletek hamarosan

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában