Nyírbátor

2023.06.06. 17:55

Különleges értékek tárháza a város

Három jelentős beruházás is gyarapítja Nyírbátorban a Papok rétjét.

Fotó: Dodó Ferenc

Kissé szomorkás időben, de annál nagyobb lelkesedéssel tartottak kedd délelőtt sajtótájékoztatót Nyírbátorban a Papok rétjén, ugyanis egyszerre három fejlesztés is gazdagítja majd a város kulturális, turisztikai életét.

Dr. Simon Miklós elmondta, hogy bár az országban igen nehéz a gazdasági helyzet, mégis a kultúrára, turisztikára és az oktatás-nevelésre az állam Európai Unió forrásokat biztosít.

A Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeuma csaknem 2 milliárd forintos állami beruházásból újul meg – részletezte az országgyűlési képviselő. – Szeretnénk, hogy a vármegye egyik legnagyobb múzeuma a Báthori család emlékhelyévé váljon. Azon dolgozunk, hogy olyan kiállításokat hozzunk ide, amely a Báthori család európai munkásságát mutatja be. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásából épülhet meg a görögkatolikus bölcsőde, bővülhet a sétány és a lovarda.

Egy román-magyar együttműködési program keretében bővül a várostörténeti sétány, aminek a kiépítését az önkormányzat kezdte el évekkel ezelőtt.

– Ez a beruházás az egyik 400 milliós eleme a több mint 4,5 milliárdos uniós pályázatnak, melynek keretében közel húsz településen újulnak meg műemlékek, templomok, épületek – fejtette ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke. – Itt Nyírbátorban a várostörténeti sétány bővül, és a lovarda fejlesztése készül el – részletezte Seszták Oszkár, és örömét fejezte ki, hogy a vármegyei önkormányzat és az uniós források jóvoltából ezt a projektet a nyírbátori önkormányzattal együttműködve valósítják meg. – A terveket Nyírbátor önkormányzata bocsájtotta a rendelkezésünkre, a beruházás teljes összegét pedig a vármegyei önkormányzat projektje biztosítja. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a sétány a görögkatolikus templomig bezárul, és hogy a tó is körbejárhatóvá válik. A lovardában olyan rendezvényeket lehet majd tartani, amelyek a báthoriak középkori örökségét mutatják be, ami fellendíti a turizmust is. A négy csoportos bölcsőde 668 millióba kerül, szintén egy TOP-os program eleme, reméljük, hogy a szülők így hamarabb munkába tudnak állni, ami a város és vármegye gazdasági fejlődéséhez is hozzájárul. Reméljük ősszel befejeződik az építkezés, és birtokba tudják venni a gyerekek és a dolgozók is – fogalmazott a közgyűlés elnöke.

 Báthori Gábor, a Báthori István Múzeum igazgatója elmondta, hogy egy régi álom és nagyon hosszú előkészítés eredménye, hogy 2022 márciusában a kormány döntött a múzeum rekonstrukciójáról.

– Az a célunk, hogy ebben a térségben egy olyan kulturális, turisztikai beruházás jöjjön létre, ami a vármegyének is a dicsőségére válik. Ugyanis annak a Báthori családnak az emlékét akarjuk az előtérbe helyezni, akik a 15-16. században igen sokat tettek az országunkért. Természetesen helytörténeti és képzőművészeti kiállításokkal is fog bővülni a múzeum. Az épület korszerűsítésére közel 2 milliárd forintból fordítható, a kiállítási terek 21. századi szintre fejlesztése 700 millióval növeli meg a beruházást. Ütemesen haladunk előre, és reméljük, hogy 2024 őszére a nagyközönség előtt megnyílhat az újjászületett múzeum – fogalmazott az igazgató.

 Máté Antal, Nyírbátor polgármestere kifejtette: régi álma volt a városnak, hogy a református és a katolikus templomot összekötő várostörténeti sétány kibővüljön, és a harmadik történelmi egyház is része legyen a sétánynak.

– Itt nemcsak arról van szó, hogy földrajzilag hosszabb lesz a sétány, hanem turisztikai értelemben is megtelik tartalommal, hiszen olyan Báthoriaknak állít emléket, akikre az egész nemzet, a magyarság büszke lehet. Szeretnénk majd, nem ebből a programból, de ehhez kapcsolódóan, a sétány korábbi szakaszán megépült szobrokat is felújítani. Mivel a vármegye egyik legnagyobb történelmi értékeivel rendelkező város Nyírbátor, ez a három beruházás egy helyszínen, ilyen középkori környezetben, egy új arculatot ad a városnak, elsősorban turisztikai szempontból. Európában tekintve, Nyírbátor válhat Báthori központtá, a család tagjai nemcsak Magyarországon, hanem az egész európai történelemben otthagyták a lenyomatukat. Ezt az értéket mi büszkén viseljük. A középkort is be akartuk mutatni, mert annak a kornak van egy sajátságos világa, és szerettük volna ha ez is megjelenik itt, így kapcsolódik a lovarda fejlesztése is ebbe a szemléletbe. Egy olyan útvonalon, ami összeköti Máriapócsot Nyírbátorral, ami a Mária-útnak is a része, a Sárkányfürdő melletti részen méltó helye lesz ezeknek a különleges hangulatú középkori rendezvényeknek. Ezek a beruházások így együtt csodálatos lehetőséget nyújtanak a vármegye turisztikai fejlesztésében – hangsúlyozta a városvezető.

 Gönczőné Kovács Éva, a Fidesz helyi szervezetének elnöke arról beszélt: a helyiek számára nagyon fontos, hogy a kulturális kisváros identitása megmaradjon, és ezzel hozzájárul hosszútávon a közösség megtartó erejéhez. Gratulált a városnak az elkészült tervekhez és koncepcióhoz, és megköszönte a kormánynak és a vármegyei önkormányzatnak, hogy Nyírbátort támogatják a törekvéseik megvalósításában. 

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában