2025.01.13. 11:30
A munkáshitel segíti a fiatalok pályakezdését - ezeknél a bankoknál már igénybe is vehetjük (videóval)
A hitelkonstrukciót nagy érdeklődés övezi, köszönhetően a kedvező feltételeknek, és annak, hogy a felnőtt életük kezdetén járó, lényegében pályakezdő fiatalok hitelhez jutása eddig nem volt egyszerű. A munkáshitelt már hét banknál lehet igényelni.

A munkáshitel nagy előnye, hogy kamatmentes
Fotó: MW-archív
Már igényelhető az akár négymillió forintos kamatmentes munkáshitel, amellyel a kormány célja, hogy az életkezdést segítse a fiataloknak 17 és 25 év között - közölte a napokban Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó a közösségi oldalára feltöltött videóban. Kiemelte, a konstrukció több mint 300 ezer fiatalon segíthet. A munkáshitel ösztönzi a gyermekvállalást is, ám – például a babaváró hitellel ellentétben – az igénylésnek a gyermekvállalás önmagában nem feltétele. Így az első és második gyermek megszületésekor a törlesztés – saját kérésre – két-két évre felfüggeszthető - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Fotó: MW-archív
Kik igényelhetik a munkáshitelt?
A Világgazdaság év elején összegyűjtötte, kik igényelhetnek munkáshitelt - ezek szerint azok, akik:
- A munkáshitelt 17 és 25 év közötti fiatal munkavállalók és vállalkozók igényelhetik, akiknek már legalább három hónap munkaviszonya vagy vállalkozói jogviszonya van, ahol legalább heti 20 órát munkával tölt. Az igénylő nem lehet felsőoktatási intézmény hallgatója, és nem rendelkezhet felsőoktatásban szerzett oklevéllel.
- A bankok az életkor és az elvárt munkaviszony hossza tekintetében is lehetnek szigorúbbak, így lehetnek olyan bankok, amelyek csak 18 vagy akár magasabb életkortól nyújt munkáshitelt.
- Az igényléshez büntetlen előélet, köztartozásmentesség és magyarországi lakcím szükséges. A hiteltörlesztéshez megfelelő nagyságú és forrásból származó jövedelmet kell igazolni. A negatív KHR státusz kizáró ok a munkáshitel igénylésénél.
- A kamattámogatás feltétele, hogy a munkáshitel igénylője a futamidő első öt évében Magyarországon éljen és dolgozzon.
Nyíregyházán is nagy az érdeklődés a munkáshitel iránt
Román Dávid hitelspecialista, az OVB független pénzügyi tanácsadó cég nyíregyházi fiójának egyik vezetője portálunk megkeresésére elmondta, január eleje óta őt és kollégáit már több tucat ügyfél kereste meg és érdeklődött a hitelkonstrukció részleteiről. A szakember elmondta, már hét banknál lehet igénybe venni a munkáshitelt:
- CIB Bank
- Erste Bank
- Gránit Bank
- K&H Bank
- MBH Bank
- OTP Bank
- Raiffeisen Bank
A hitelkonstrukciót nagy érdeklődés övezi, köszönhetően a kedvező feltételeknek, és annak, hogy a felnőtt életük kezdetén járó, lényegében pályakezdő fiatalok hitelhez jutása eddig nem bizonyult egyszerűnek.
- fogalmazott a nyíregyházi hitelspecialista, aki szerint az alapvető paraméterek, így a kamat, maximális kölcsönösszeg minden banknál megegyezik, ettől még lehet látni néhány lényeges különbséget az egyes ajánlatok között, így érdemes megnézni a különféle pénzintézetek ajánlatainak felmérésekor a banki kondíciós listákat, hirdetményeket, illetve a banki honlapokat.

Fotó: bankmonitor.hu
A fiatal asztalos, Varga Zoltán is úgy döntött, felveszi a kölcsönt.
Az elmúlt években sok szerszámot, gépet beszereztem már, amikkel gyorsabbá, hatékonyabbá és persze precízebbé tehetem a munkám
– mondta portálunknak korábban az ifjú vállalkozó, aki szerint mindezt egy fiatalnak nagyon nehéz önerőből megteremteni, ezért az igen hosszú „beszerzési lista” megfizethetőbb elemeire koncentrált eddig. Ez megy is ideig-óráig, de aztán eljön az a pont, amikor nagyobb lépésekre van szükség a fejlődéshez. A faanyag beszerzése, vagy éppen az elkészült bútorok kiszállítása borzasztóan nehéz feladat a megfelelő jármű hiányában, ám 1,5–2 millió forintért is nehéz normális állapotú használt kisteherautót találni.
A gépekkel hasonló a helyzet: a barkácskategória szóba sem jöhet, hiszen a gyorsaság és a pontosság alapvető a szakmámban, márpedig az e feltételeknek megfelelő gépek árát igencsak megkérik
– emelte ki. Varga Zoltán szerint bár az említett „nagy lépéseket” akár személyi kölcsönből is meg lehet valósítani, a munkáshitel óriási előnye, hogy kamatmentes.
Nagy az érdeklődés a munkáshitel iránt, a fogyasztás élénkülésére számítanak a szakértők
Mag Mihály, az MBH Bank személyikölcsön-termékfejlesztési vezetője a Világgazdaság kérdésére elmondta, hogy nagy az érdeklődés a munkáshitel iránt, mind a weboldalukon, mind telefonon több ezer ügyfél érdeklődött már.
A konstrukció népszerűsége a szakember szerint egyértelműen annak köszönhető, hogy az állam az ügyfél helyett megfizeti a kamatot, olyan hitellehetőség pedig nagyon kevés van, ami gyakorlatilag nullaszázalékos kamat mellett érhető el.
Mag Mihály a munkáshitel várható felhasználási módjait illetően arra számít, hogy elsősorban lakásfelújításra, lakásvásárlás önerejének megfizetésére, autóvásárlásra, tartós fogyasztási cikkek beszerzésére, esetleg utazásra fordítják majd az emberek a kölcsön összegét. Hozzátette ugyanakkor, hogy a hitel akár vállalkozás indítására is felhasználható, hiszen az elérhető négymillió forint nem kis összeg.