2025.06.23. 10:04
A magyar burgonyára hívja fel a figyelmet a bemutató
Az idén is megrendezik a Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán az országos és burgonya fajta- és növényvédelmi bemutatót csütörtökön, 9.30-as kezdettel.

A gyulatanyai bemutató évről évre megmozgatja a gazdákat
Fotó: Nádasi Zoltán
Előadást tart majd - többek között - Rácz Imre, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vármegyei elnöke, dr. Kovács Blanka, a Nébih fajtakísérleti referense és Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. cégvezetője, termékfejlesztője is.
Az idén mintegy 2 hektáros területen, több, mint 25 burgonyafajta állítottak be a kísérletekbe - ismertette Augusztinyi András, az állomás fajtakísérleteinek vezetője.
A bemutató programjának első részében neves szakemberek által tartott szakmai előadásokra kerül sor, a másodikban pedig a szántóföldi szemle következik. Ennek során a NÉBIH szakemberei közreműködésében azt is megszemlélhetik az érdeklődők, hogy hogyan teljesítettek a fajták ebben a termőtájban.
A bemutatóval többek között a magyar földben megtermelt, hazai burgonya fogyasztásának fontosságára is szeretnénk felhívni a figyelmet - tette hozzá Augusztinyi András a gyulatanyai állomás vezetője.