Időjárás

2025.01.30. 10:05

Ma még tavasz lesz, de nem lesz köszönet abban, ami jön!

Egészen elképesztő, hogy januárban ilyen időjárásunk van! Mondhatni, már-már tavaszias az idő, amit persze a frontérzékenyek is megéreznek a gyakori melegfrontok miatt.

Durva fordulat az időjárásban?

Forrás: illusztráció / shutterstock

Ahogy a Köpönyeg is megírta: melegfronti hatás terheli a szervezetünket. Az erre érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, emellett csökkenhet a fizikai és szellemi teljesítőképességük is. Ez fokozott figyelmetlenséghez, koncentrációs zavarokhoz vezethet, növelve a balesetek kockázatát. A szív- és érrendszeri betegek számára különösen megterhelő lehet ez az időjárás, náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás és szédülés fordulhat elő.

De meddig tart ez a tavaszias idő?

Csütörtökön az ország északnyugati részén és a Dunántúlon sok napsütésre és enyhe időre számíthatunk, legfeljebb fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. Keleten ezzel szemben felhősebb idő várható, a délkeleti tájakon a megvastagodó felhőzetből gyenge eső is előfordulhat. Északkeleten helyenként tartósabban is megmaradhat a köd. Északnyugaton a déli szél időnként megélénkül. A tartósan ködös területeken 6–9, máshol 10–15 fok közötti csúcshőmérsékletre számíthatunk.

Azonban nem sokáig örülhetünk a tavaszias időnek, mert egy éles váltással visszatér a tél! Mennyire? Ma még tavasz lesz, de vasárnap már akár havazhat is – írja az Időkép.

Vasárnap az ország északi és északkeleti részére havas eső, kisebb havazás is érkezhet, miközben délen és nyugaton hosszabb-rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. Az északi és északkeleti tájak kivételével többfelé élénk lökésekkel kísért északi-északkeleti szél fújhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 9 fok között alakul, az északi és északkeleti területeken lehet hidegebb.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában