Riasztás

2025.03.17. 06:15

Nem kegyelmez az időjárás! Figyelmeztetést adtak ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére!

Hétfőn napközben az északi, északkeleti irányú szél többfelé megerősödik, kiemelten az északkeleti országrészben a déli óráktól viharos lökések (65-75 km/h) is kísérhetik. Az időjárás előrejelzés alapján nyugaton is előfordulhatnak viharos lökések (60-70 km/h). A HungaroMet szerint az esti órákra veszít erejéből a légmozgás .

Hétfőn észak felől fokozatosan csökken a felhőzet, de a középső tájakon borongós marad az idő - és főleg itt fordulhat elő zápor, vagy estefelé már hózápor is. Az ÉK-i szél megerősödik, az ÉNy-i, és az ÉK-i tájakon viharossá fokozódik. 9 fok körüli értékeket mérhetünk.

idojaras-figyelmeztetes-szabolcsra
Időjárás: figyelmeztetést adtak ki Szabolcsra
Forrás: Koponyeg.hu

Kedden derült, napos és száraz időre számíthatunk, az égen legfeljebb néhány gomolyfelhő jelenhet meg. Az északkeleti szél helyenként megélénkül. Hajnalban a hőmérséklet általában -6 és -1 fok között alakul. Délutánra 4 és 9 fok közötti maximumok várhatók.

Szerdán szikrázóan napos, száraz idő ígérkezik, az égen legfeljebb néhány gomolyfelhő tűnhet fel. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Délutánra 9 és 12 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökön derült, napos és száraz időre van kilátás, az égen csupán elvétve fordulhat elő néhány gomolyfelhő. Melegedés kezdődik: délután már 14-15 fok is lehet.

Pénteken nyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet, de csapadék még sehol sem lesz. 15-17 fok körüli igazi tavaszi időre van kilátás – olvasható a koponyeg.hu oldalon.

Orvosmeteorológia

Kettős fronthatás terheli szervezetünket. A hidegfrontra érzékenyekre gyakorol kifejezettebb stresszt az időjárás. A megfigyelések szerint a hidegfrontra érzékenyeknél a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő fejfájás alakulhat ki, valamint a stroke kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. Sokaknál jelentkezhet fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság, csökkenhet a teljesítőképességük. A szív-és érrendszeri betegeknél gyorsabbá válhat a szívműködés, emelkedhet a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (agyvérzés) és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások (szívinfarktus, stroke).

Észak felől eleinte csökken a felhőzet, majd erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, ugyanakkor az Alföld nagy részén erősen felhős vagy borult maradhat az ég, majd estétől mindenütt csökken a felhőzet. A Dél-Alföldön délelőtt még eső, átmeneti havas eső várható, majd ott megszűnik a csapadék, miközben a középső tájakon és a Dél-Dunántúlon záporok, hózáporok alakulhatnak ki. Utóbbiak mentén átmenetileg kifehéredhet a táj. Az északi, északkeleti szél szinte országszerte erős, kiemelten az északkeleti tájakon viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 10 fok között alakul.

Gyors mozgású hidegfront érkezik észak felől, ami mögött hideg légtömeg árasztja el térségünket. Továbbra is sok lesz a felhő, de helyenként havas eső be, havazásba vált át az eső – írta met.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában