2025.05.09. 06:01
Végre! Kiszabadulunk a hullámzó front fogságából, mutatjuk mi vár ránk

Forrás: Illusztráció: Shutterstock
Fotó: Paul shuang
A front fogságából kiszabadulunk
Végre kiszabadulunk a hullámzó front fogságából: szárazabb levegő érkezik, csökken a csapadékhajlam. A rövid nyugalom vasárnapig tart, akkor újabb front érkezik, de ez gyorsan át is vonul felettünk.
Országos előrejelzés: péntek reggeltől péntek éjfélig
Erőteljes felhőképződés várható, a gomolyok jobban össze is állhatnak, így a nap első felében még több, majd délután már kevesebb napsütés valószínű. Az Alpokalja térségében akár egész nap borult maradhat az ég. Legfeljebb egy-egy helyen lehet kisebb eső, zápor. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. – írta a met.
Pénteken gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Zápor délután néhol előfordulhat. A délkeleti, majd az északkeleti szél néha megélénkül. 16 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szombaton napos, gomolyfelhős időre van kilátás, ugyanakkor északkeleten megnövekszik a felhőzet, és itt akár zápor is lehet. Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. 14 és 19 fok közötti értékeket mérhetünk.
Vasárnap a napsütést gomolyfelhők zavarják, de zápor csak néhol fordul elő - erre ismét az északkeleti területeken lesz nagyobb esély. -1 és +9 fok közé süllyed a hőmérséklet, akár több helyen lehet talajmenti fagy. Délután 17 fok körüli értékeket mutatnak majd a hőmérők.
Hétfőn a napsütés mellett délután gomolyfelhők képződnek, és elszórtan fordul elő zápor. Reggel 5, délután 17 fok körül alakul a hőmérséklet. Az északkeleti szél többfelé megélénkül.
Kedden folytatódik a gomolyfelhős, napos időjárás. Zápor csak néhol alakulhat ki. Az északkeleti szél továbbra is gyakran lesz élénk. 15 és 20 fok közé melegszik a levegő.
Orvosmeteorológia
Jelenleg ugyan nem érvényesül fronthatás, azonban hidegfronthoz hasonló élettani hatásokra lehet számítani: fokozódhatnak az érrendszeri panaszok, gyakoribbá válhat a fejfájás, szédülés, fáradékonyság, alvászavar és koncentrációcsökkenés. Ízületi és reumatikus fájdalmak is erősödhetnek, különösen időseknél, krónikus betegeknél és időjárás-érzékenyeknél – olvasható koponyeg.hu oldalon.