Bíróság elé állt

2019.05.20. 14:06

Elképesztő kütyüvel próbálta megúszni az útdíjfizetést az újfehértói kamionos

A hatósági jelzést egy gombnyomással el tudta tüntetni.

Forrás: Getty Images

Bíróság elé állította a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt az újfehértói férfit, aki úgy közlekedett kamionjával, hogy a vontatón lévő hatósági jelzést egy gombnyomással el tudta tüntetni, ezzel kerülve el az útdíjfizetési kötelezettségét – tájékoztatott dr. Borsodi-Buss Emese.

Megtalálták a szerkezetet

– A sofőr az idén januárban az M3-as autópályán Nyíregyháza felé közlekedett járműszerelvényével. Amikor az útdíjfizetési rendszer kamerájához közelített, a vontató fülkéjében elhelyezett gomb megnyomásával a hatósági jelzést fel-le tudta mozgatni, így tüntetve el a rendszámot a kamerák elől.

– A férfi járművét azonban a hátsó rendszám alapján azonosították, és a járművet átvizsgálva megtalálták a trükkös szerkezetet. Az ügyészség a férfit egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt bíróság elé állította, tettéért a bíróság egy évre próbára bocsátotta. Az ítélet jogerős – ismertette a megyei főügyészség sajtószóvivő-helyettese.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában