Nyíregyháza

2019.06.11. 19:12

360 fokos videó: Lövöldözés és kábítószer-kereső kutyák Sóstón

Gépfegyverek ropogása törte meg a pihenés csendjét szombaton Nyíregyházán. Szerencsére senki nem volt veszélyben: mindössze egy szimulációt nézhettek meg az érdeklődők a Blaha Lujza sétány parkolójában.

Fotó: Sipeki Péter

A rendőrség látványos intézkedéstechnikai bemutatójára a hatodik alkalommal megrendezett Vagyonvédelmi Napon került sor. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya azzal a céllal szervezte meg a rendezvényt, hogy felhívják a lakosság figyelmét: már minimális odafigyeléssel és anyagi ráfordítással is jelentősen csökkenthető a vagyon elleni bűncselekmények veszélye.

A rendezvényen az önvédelmi fogások elsajátításának fontosságát egy krav-maga bemutatóval szemléltették.

– A krav-maga konfliktushelyzetek kezelésével foglalkozik, egy katonai önvédelmi rendszerből alakították ki – mondta el Rozsnyai Róbert krav-maga oktató. – A tizenéves tanítványaink a kétkezes fojtásból szabadulást mutatták meg a közönségnek, a felnőtt csoporttagok pedig az ölelésekből szabadulást illetve a késes és botos támadások leszerelését demonstrálták. Ezen kívül egy minimális ízelítőt adtunk a pisztolyos és a karabélyos támadások elhárításából is.

A Vagyonvédelmi Napon többek között rendőrkutyás bemutatóval, hasznos vagyon- és személyvédelmi tanácsadással, gyermekprogramokkal és Bike Safe regisztrációval várták az érdeklődőket.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában