Szabolcs-Szatmár-Bereg

2019.09.25. 11:02

Haragosainál gyújtogatott, még az sem tartotta vissza, ha mozgáskorlátozott aludt a házban

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. szeptember 25-én előkészítő ülést tartott a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekményekkel vádolt B.K. ügyében.

A vádlott az előkészítő ülésen vallomást tett, azonban csak részben ismerte el a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. A bíróság az ügyben 2019. november 6-án 8 óra 30 perckor tart tárgyalást. Ekkor tanúk meghallgatásával folytatódik az eljárás.

A vádirat szerint a vádlott 2018. július 7-én a kerítést átvágva – annak tudatában, hogy a 71 éves, mozgásában korlátozott idős sértett a házban alszik – bement a sértett Szabolcs megyei családi házának udvarára, ahol a lakóház folytatásaként épült fa tárolót felgyújtotta. A tűz átterjedt a tyúkólra és a házzal egybeépített nyárikonyhára is. Mivel a nyári konyhában egy gázpalack is volt, fennállt a robbanás veszélye. A sértett a tüzet nem észlelte, őt fia mentette ki. A tűz tovább terjedését és a gázpalack robbanását a kiérkező tűzoltóság akadályozta meg.

A vádlott ezen kívül 2018 május és július hónapjai között több haragosa ingatlanát, melléképületét is felgyújtotta, mellyel összesen 3 058 000 forint kárt okozott.

Dr. Resán Dalma sajtószóvivő, Nyíregyházi Törvényszék

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában