Az ítélet nem jogerős

2019.10.21. 18:55

Uzsora és csalás miatt ítélte börtönbüntetésre a bíróság a szabolcsi férfit

A Nyírbátori Járásbíróság 2019. október 21.-én csalás bűntette, csalás bűntettének kísérlete, zsarolás bűntette, és 3 rendbeli uzsorabűncselekmény bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától B.R. vádlottat.

A tényállás szerint a vádlott 2014-től egy szabolcsi település polgármestereként kihasználta nehéz anyagi helyzetben lévő lakosok helyzetét, és több személynek úgy adott pénzt és élelmiszert hitelre, hogy havi 50 % kamattal megnövelt összeget kért vissza. A vádlott ezzel a sértetteket és családtagjaikat súlyos nélkülözésnek tette ki. Mivel a sértettek nem tudták visszafizetni tartozásukat, 2017. február 7-én az esti órákban a vádlott megjelent az egyikőjük házánál, tőle pénzt követelt, és megveréssel fenyegetőzött. Az élet és a testi épség elleni fenyegetés hatására a sértett 25.000 forintot adott át, mivel a vádlott által követelt 105.000 forint nem állt rendelkezésére.

A vádlott 2015.-ben egy helyi ingatlan esetében úgy tűntette fel magát, mint aki afelett jogosult rendelkezni, és azt 2015. húsvétját megelőzően egy házaspárnak adta át 650.000 forintért, mely összeget havi 50.000 forint összegű részletben törlesztettek. Ugyanezt a házat 2016. februárjában egy másik párnak is átadta 600.000 forintért, azt a sértettek ugyancsak havi részletekben törlesztettek.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség 3 nap gondolkodási időt tartott fenn, míg a vádlott és védője felmentés végett fellebbezést jelentett be.

- dr. Resán Dalma, sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában