bűnügy

2019.10.18. 08:30

Videó: a lányokat futtató bűnbanda letartóztatásának meghosszabbítását indítványozza a Főügyészség

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt folyamatban lévő bűnügyben a letartóztatás meghosszabbítását indítványozza annak a 6 férfinek, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy egy olyan bűnszervezet vezetői, illetve tagjai voltak, amely éveken keresztül szervezetten, Magyarországról nagyon szegény anyagi körülmények között élő, tőlük anyagi függőségben lévő fiatal nőket szállított Németországba azért, hogy velük prostitúciós munkát végeztessenek.

A bűnszervezet tagjai a feladatokat egymás között megosztották, egyesek a nehéz sorsú nők felkutatásáért és beszervezésért, mások Hamburgba történő szállításukért, megint mások pedig a hamburgi munkavégzésük felügyeletéért voltak felelősek.

A fiatal nőket a gyanúsítottak felváltva folyamatosan ellenőrizték, és gyakran testi bántalmazással, vagy veréssel fenyegetve kényszerítették arra, hogy napi 10-16 órában pénzért, idegen férfiaknak szexuális szolgáltatást nyújtsanak. A kizsákmányolt nők prostitúcióból származó bevételének legalább felét, egyes sértettek esetében a teljes keresményüket elvették, majd egymás között – a közöttük lévő előzetes megállapodás alapján – elosztották.

A gyanúsítottak elfogására Magyarországon 2019. április 25-én került sor, egy nagyszabású rendőri akció keretében – nemzetközi együttműködéssel -, a hamburgi házkutatással egyidőben. Ekkor – ügyészi indítványra – 9 férfit tartóztatott le a bíróság.

6 hónap elteltével, jelenleg 14 gyanúsítottja, és 28 sértettje van az ügynek. A gyanúsítottak közül 6-an, a bűnszervezet tagjai letartóztatásban várják az eljárás végét, mely még hónapokat vesz igénybe, ugyanis további gyanúsítások és sértetti kihallgatások várhatók.

Mivel a gyanúsítottakkal szemben valamennyi letartóztatási ok: a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a tanúk befolyásolásának veszélye is fennáll, ügyészség letartóztatásuk meghosszabbítását indítványozza a Nyíregyházi Járásbíróságon.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában