Jogerős a döntés

2020.01.15. 16:08

Enyhítette a másodfokú bíróság a rakamazi „Teknősbékaház” vádlottjainak ügyében hozott elsőfokú ítéletet

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. január 15-én tartott nyilvános ülést annak a négy vádlottnak az ügyében, akik egy 660 milliós állami támogatás megtartása érdekében valótlan elszámolást nyújtottak be, így a költségvetésből származó pénzzel kapcsolatban elszámolási, tájékoztatási kötelezettségüket elmulasztották.

Forrás: illusztráció / KM-archív

A törvényszék a 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény esetében az elsőrendű vádlott 2 év börtönbüntetését 1 évre, annak felfüggesztését 4 évről 2 évre enyhítette, míg a másodrendű vádlott 1 év börtönbüntetését 8 hónapra, annak felfüggesztést 2 évről 1 év 6 hónapra enyhítette. A két vádlottat a bíróság előzetes mentesítésben részesítette.

A harmadrendű vádlott és védője a korábban bejelentett fellebbezését visszavonta, így a vele szemben kiszabott 1.620.000 forint pénzbüntetés jogerőre emelkedett, míg a negyedrendű vádlott ugyanezen összegű pénzbüntetését 900.000 forintra enyhítette.

Dr. Hutkai Mariann a büntetőtanács elnöke az ítélet szóbeli indoklása során kiemelte, hogy a másodfokú bíróság az ügyet teljeskörűen felülbírálta. Az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyészség tudomásul vette, így azt súlyosítani nem lehetett. A bíróság megállapította, hogy eljárásjogi szempontból a Debreceni Járásbíróság eljárása törvényszerű volt, az ügyfelderítési kötelezettségének kimerítően eleget tett.

Az ítélet szerint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Észak-alföldi Operatív Program keretében versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztésre tett közzé felhívást, amelyre a rakamazi önkormányzat 2008 áprilisában projektjavaslatot nyújtott be. Az NFÜ 2010. januári döntése értelmében a város vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt elszámolható költsége több mint 658 millió forint volt, amelyhez 520 milliót meghaladó támogatási összeg volt nyújtható. Ezt a támogatási szerződést 2012. november végén módosították, az összeg 666 millióra, a támogatás mértéke pedig 526,4 millióra emelkedett.

A volt polgármester mellett a kivitelezésben részt vevő három cég képviselői az ügy további három vádlottja. A beruházást a kivitelezési munkák végén úgy jelentették készre, továbbá a teljesítést úgy igazolták, hogy a kivitelezési munkálatokat az építési szerződésben vállalt határidőben és minőségben nem készítették el, a hibalistán szereplő hiányosságok elvégzésére pedig a kiszabott nyolc nap alatt nem is lett volna lehetőség. A csatolt hibalisták tanúsága szerint a Nagyteknősbéka Ház projektelem esetében összesen 44, a Kisteknősbéka Ház projektelem esetében összesen 20, míg a Vízi Tanösvény esetében 9 hiba, illetve hiányosság került rögzítésre. Többek között a Nagyteknősbéka Ház zsaluzata nem volt megfelelő, az áram, az ivóvíz és a gáz nem volt bekötve, a lift nem működött, az akvárium nem volt megfelelően szigetelve, így ez az épület nyilvánvalóan készre nem lett volna lejelenthető. A bíróság szerint megállapítható volt, hogy a projekt átadásának lezárásáról készült jegyzőkönyvek és egyéb iratok valótlan tartalmáról valamennyi vádlott tudott.

Dr. Hutkai Mariann indokolásában elmondta, hogy a másodfokú bíróság az időmúlást jóval nagyobb súllyal vette figyelembe, továbbá a súlyosító körülmények közül mellőzte a társtettesi alakzatot és a beruházás magas értékét és az első és másodrendű vádlott vonatkozásában nagy nyomatékkal vette figyelembe, hogy büntetlen előéletűek voltak a cselekmény elkövetésekor és azóta sem indult ellenük büntetőeljárás, így az előzetes mentesítésre érdemesnek találta őket a bíróság.

A Debreceni Törvényszék döntése a mai napon jogerőre emelkedett.

- Debreceni Törvényszék -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában