bűnügy

2020.01.03. 08:24

Levetkőzött az erdőben, a gatyájában vitte haza a rabolt pénzt – vádemelés a dohánybolti rablás miatt

Vádat emelt az ügyészség a férfi ellen, aki úgy rabolt ki egy dohányboltot, hogy súlyosan bántalmazta az eladót. Ezután a rabolt pénz elrejtésében a férfi élettársa segített, így ő is vádlott lett.

A Nyírbátori Járási Ügyészség vádirata szerint a lopásokért már többször börtönbüntetésre ítélt férfi és élettársa pénzszűkében voltak. Azért, hogy a problémát megoldja, a férfi elhatározta, hogy kirabol egy dohányboltot. 2019. március 16-án a férfi megjelent a nyírségi településen lévő nemzeti dohányboltnál, ahová kétszer is bement felmérni a terepet, de mivel ott több vevő is tartózkodott, ezért elhagyta az üzletet.

Kivárta amíg az eladó egyedül maradt a boltban, majd vásárlási szándékot színlelve az eladónőt kicsalta a pult mögül, ahol rögtön megtámadta,

többször megütötte hátulról, majd a hajánál fogva behúzta a raktárba, és tovább ütlegelte.

Az ütések erejétől az eladónő foga is letört. A vádlott pénzt követelt a sértettől, aki megmutatta, hogy hol a kassza kulcsa, így a vádlott magához is vett összesen 46.000,- forintot. A folyamatosan segítségért kiabáló sértett megpróbált kimenekülni az üzlethelyiségből, azonban a vádlott ezt megakadályozta.

Közben egy vevő érkezett a bolthoz, aki hallotta a sértett kiáltásait, bement az üzletbe, ahol rögtön próbálta lefogni a vádlottat, aki ezt több ökölütéssel akadályozta meg. Kisebb dulakodás után a vádlott elfutott a helyszínről, a közeli erdőbe ment, ahol

a ruháját ledobta, majd a pénzt az alsónadrágjába rejtve hazament.

Közölte élettársával, hogy rablást követett el, neki a pénzt átadta, amit a nő a saját alsóneműjébe rejtett. Ezután vonatra szálltak, a rendőrök Nyírbátorban fogták el őket.

Az ügyészség a férfit rablás bűntettével és maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettével, míg a pénz elrejtésében neki segítő élettársát bűnpártolás bűntettével vádolja.

A letartóztatásban lévő férfivel szemben az ügyészség börtönbüntetés, illetve közügyektől eltiltás mellékbüntetés, míg élettársával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Az eljárás a Nyírbátori Járásbíróságon folytatódik.

Dr. Sipos László

címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész

főügyészhelyettes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában