bűnügy

2020.02.24. 07:17

Magára vállalt egy balesetet, bűnpártolásért kell felelnie

A kihallgatáson ismerte be, hogy az autót a másod-unokatestvére vezette.

Forrás: illusztráció

Fotó: KM-archív

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a napokban emelt vádat két mátészalkai férfi ellen, akik közül az egyik Mátészalkán nem megfelelő sebessége miatt személygépkocsijával kidöntött egy villanyvezetéket tartó oszlopot, a másikuk pedig annak ellenére, hogy a cselekmény idején ittas volt, az intézkedő rendőrök előtt magára vállalta a baleset okozását – tájékoztatta lapunkat dr. Borsodi-Buss Emese.

Azonnal magára vállalta

– A büntetőeljárás ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt meg is indult, azonban amikor a vétlen férfit gyanúsítottként hallgatták ki, elárulta, hogy valójában a személygépkocsit másod-unokatestvére vezette, aki nagyon megijedt, ezért ő gondolkodás nélkül, nem számítva a következményekre, magára vállalta a cselekményt, pedig jogosítványa sincs, és vezetni sem tud – ismertette az esetet a megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője.

– Ittas vezetés helyett bűnpártolás miatt kell felelnie, ugyanis a gépjárművet ténylegesen vezető személy esetleges ittasságát a nyomozó hatóság vizsgálni nem tudta.

Az indítvány pénzbüntetés

A balesetet okozó férfi elismerte, hogy Mátészalkán, a Kossuth téren egy kanyarban, a ködben túl gyorsan közlekedett személygépkocsijával, ezért megcsúszott, és kidöntött egy villanyvezetéket tartó oszlopot.

Az ütközésben senki nem sérült meg, de 44 lakásban fél napon át szünetelt az áramszolgáltatás, ezért az ügyészség a férfit köz­érdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétségével vádolja.

– Mivel mindketten beismerő vallomást tettek, az ügyész vádiratában mindkettőjükkel szemben – tárgyalás tartása nélkül – pénzbüntetés kiszabására tett indítványt – közölte dr. Borsodi-Buss Emese helyettes sajtószóvivő.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában