bankautomata fosztogatók

2020.04.17. 09:58

20 milliót lopott egy bankautomatából Nyírbátorban a moldáv bűnbanda

A Nyírbátori Járási Ügyészség letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta annak a 33 éves moldáv férfinak, aki 2019 nyarán társaival Nyírbátorban, Jászberényben, majd Marcaliban is kifosztott egy bankautomatát.

Fotó: Illusztráció/shutterstock

A gyanúsított 2019. július 01-én hajnalban három társával megjelent Nyírbátor egyik szupermarketénél, ahol a fotocellás ajtót felfeszítették, majd egy fával kitámasztották, hogy az ne tudjon visszazáródni.

A bevásárlóközpont előterében elhelyezett bankautomata ajtaját kifeszítettek, és elvitték a benne lévő pénzkazettákat, a bennük lévő csaknem 20 millió forinttal.

Két hét múlva ugyanezzel a módszerrel Jászberény egyik bevásárlóközpontjában elhelyezett pénzkiadó automatáját is feltörték, és abból 30 millió forintot vittek el.

A bűnbanda tagjait 2020 márciusában a Marcaliban elkövetett hasonló lopást követően – a biztonsági kamera felvételek és DNS minta alapján – sikerült azonosítani, és elfogni, majd a bizonyítékok alapján a Járásbíróság egyiküket letartóztatásba helyezte.

A nyomozás adatai alapján feltehető, hogy a bűnbanda 2019-ben az Európai Unió területén több hasonló lopást követett el, ezért a letartóztatás meghosszabbítása a bűnismétlés lehetőségének, valamint a külföldi gyanúsított szökésének, elrejtőzésének megakadályozása miatt indokolt, ezért az ügyészség indítványozta további 3 hónappal történő meghosszabbítását.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában