bűnügy

2020.05.19. 14:20

Gondatlan munkáltatót ítélt el jogerősen a bíróság

A Nyíregyházi Törvényszék dr. Fázsi László bíró által vezetett másodfokú tanácsa 900.000 forint pénzbüntetésre súlyosbította a B.Zs.L. vádlottal szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt elsőfokon kiszabott 300.000 forint pénzbüntetést.

Forrás: shutterstock

A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott 2016-ban rendszeresen alkalmazott mezőgazdasági idénymunkára embereket szakolyi telephelyén.

A 2016. augusztus 1-én is nála dolgozó sértettnek az volt a feladata, hogy társával együtt a dohánypajtában egy padlódeszkán állva felkötözzék a dohánypórékat a kereszttartó gerendára. A munkavégzés közben a férfi egyensúlyát vesztette és közel 4 méter magasságról a földre esett. A baleset következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, majd a kórházi kezelés ellenére 2017. május 10-én meghalt.

A bíróság megállapította, hogy a dolgozókat a vádlott utasította a munkavégzésre, de nem biztosított részükre semmilyen védőfelszerelést.

A vádlott nem tartotta be a magasban végzett munkára vonatkozó munkavédelmi szabályokat, s a szabályszegése okozati összefüggésben van a balesettel, ezért felelős annak következéséért.

A Nyíregyházi Járásbíróság elsőfokon 2019. október 18-án hozta meg ítéletét, amivel szemben az ügyészség magasabb összegű pénzbüntetés kiszabása, a vádlott és védője pedig felmentés érdekében jelentett be fellebbezést.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a járásbíróság által kiszabott büntetés enyhe volt, nem tükrözte azt, hogy a szabályszegésnek milyen tragikus – halálos – következménye lett, ezért az elsőfokú büntetést súlyosbította.

A törvényszék döntésével szemben fellebbezésnek nincs helye, így az jogerős – közölte a Nyíregyházi Törvényszék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában