pimpós pipi

2020.07.06. 08:56

Gyomorforgató: rágcsálótetem, egérürülék és penész a tiszavasvári baromfi-feldolgozónál (videó)

A Nébih csaknem 236 tonna terméket kivont ki a forgalomból a Brojlert Kft.-nél.

Forrás: Nébih

A Nébih hétfőn az MTI-nek küldött közleményébe kiemelte, hogy szakembereik 2020. május végén tartottak élelmiszer-higiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, bértárolást végző vállalkozásnál.

A létesítményben tárolt fagyasztott élelmiszerek tételes átvizsgálása során mintegy 236 tonna esetében állapították meg, hogy azok nem felelnek meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

Részletezik, hogy a vizsgálat során többek között egérürülékkel szennyezett, sérült csomagolású, penészes és lejárt fogyaszthatósági, illetve minőségmegőrzési idejű termékeket találtak a szakemberek.

Emellett nyomonkövetési szempontból nem megfelelő – jelöletlen, tétel azonosítására szolgáló adatot nem tartalmazó, továbbá hiányos dokumentációjú – élelmiszereket is találtak a raktárban, a raklapok között élő rágcsálók mozogtak, az egyiken fagyott egértetemet is találtak a szakemberek – írják a közleményben.

A hatóság a kifogásolt termékeket kivonta a forgalomból, azok ismételt forgalomba hozatalát megtiltotta, és elrendelte a megsemmisítésüket.

A megsemmisítésre történő elszállítás a hatóság folyamatos jelenléte és felügyelete mellett történt.

A jogsértésekkel kapcsolatos eljárás folyamatban van, a felelős milliós nagyságrendű bírságra számíthat – közölte a Nébih.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában