2020.07.31. 09:59
Biciklissel ütközött, elhajtott – cserbenhagyó Fiestást keres a rendőrség (fotók)
A nyíregyházi rendőrök várják az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről információval rendelkeznek.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
Egy eddig ismeretlen járművezető az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú Ford Fiesta típusú személygépkocsival közlekedett 2020. július 29-én 15 óra 17 perckor Nyíregyházán a Bukarest utcán, a Rákóczi út felől a Bethlen Gábor út irányába.

A járművezető haladása során a Bukarest utca és a Bethlen Gábor út kereszteződésében kihelyezett Elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére nem biztosított elsőbbséget egy neki jobbról a kerékpárúton közlekedő kerékpárosnak, melynek során nekiütközött.
A baleset következtében a biciklis felborult, és könnyű sérüléseket szenvedett.
A balesetet követően az ismeretlen járművezető a helyszínt, a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhagyta a Tiszavasvári út irányába.
A rendőrség várja az ismeretlen járművezetőnek, valamint azoknak a jelentkezését, akik a baleset körülményeiről, illetve a jármű vezetőjének személyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán személyesen, telefonon a 06-42-524-600 hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívó számon. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság.