Ítélet

2020.07.03. 10:26

Prostikat futtattak Hollandiában, csökkentették a próbaidejüket

Mindkét vádlott tisztában volt azzal, hogy honnan származnak a milliók.

Forrás: illusztráció / shutterstock

Folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette miatt az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2019 novemberében J.-né S. M. elsőrendű vádlottat végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte, és több mint 8 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt. B. P. másodrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett pénzmosás bűntette miatt végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte, és több mint 2,5 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt. Az ítélet ellen J.-né S. M. védője hatályon kívül helyezésért, felmentésért, illetve enyhítésért, B. P. és védője enyhítésért fellebbezett.

A megállapított tényállás szerint J.-né S. M. férje 2009 és 2011 között Hollandiában prostitúciós tevékenység szervezésével foglalkozott, és az ott ezzel összefüggésben elkövetett bűncselekményekből több millió forint vagyonra tett szert. Ennek egy részét J.-né S. M.-nek, más részét B. P.-nek juttatta haza Magyarországra. Néhányszor saját nevében küldött pénzt egy készpénzküldő szolgáltatón keresztül, de többnyire a prostitúciós tevékenységet végző nők küldték az összegeket a férfi nevében.

Az elsőrendű vádlott 2009 novembere és 2011 szeptembere között több mint 8 millió forintot vett fel rendszeres haszonszerzésre törekedve saját részére úgy, hogy tisztában volt a pénz eredetével. A másodrendű vádlott 2009 júniusa és 2011 novembere között több mint 2,5 millió forintot vett fel, miközben ő is tudta, miből származik az érkezett összeg.

A Debreceni Ítélőtábla a keddi nyilvános ülésen a 4 év próbaidőt mindkét vádlott esetében 3 évre csökkentette, egyebekben helybenhagyta a törvényszék ítéletét – tájékoztatta lapunkat Fórizs Ildikó, az ítélőtábla szóvivője.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában