Nyíregyháza

2020.11.04. 12:58

Rally Európa-bajnokság – Útlezárásokra kell számítani Nyíregyháza belvárosában

A verseny napján 7 óra és 15 óra között a belvárost kizárólag gyalogosan közelítsék meg.

Fotó: rendőrség

Tájékoztatjuk az állampolgárokat, hogy Nyíregyházán, a Rally Európa-bajnokság 2020 belvárosi gyorsasági futamának ideje alatt az alábbi forgalomkorlátozásokra számíthatnak:

2020. november 5-én 19 óra és 22 óra között a pályabejárás, valamint a verseny napján 2020. november 8-án 7 óra és 15 óra között:

- Nyíregyháza belvárosát lezárják,

- a Bocskai utca az Inczédy sortól, a Hunyadi út a Vay Ádám körúttól, valamint a Szent István utca, az Iskola utca, az Országzászló tér és a Kálvin tér sem lesz járható.

Fotó: rendőrség

Nyíregyháza belvárosában rendőri forgalomirányítás mellett halad majd a forgalom, ezért fokozott körültekintéssel közlekedjenek. Felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy a verseny útvonalára a futam ideje alatt senki sem engedhető be, de a környező utcákba a rendőr vagy a biztosító személyzet tagja – a lakcímkártya bemutatása ellenében – az ott lakókat, valamint az oda érkezőket indokolt esetben beengedi.

Kérjük, hogy a verseny napján 7 óra és 15 óra között a belvárost kizárólag gyalogosan közelítsék meg.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában