bűncselekmény

2020.12.22. 13:35

Egy hónapon belül ítélte el a bíróság a nyíregyházi rablót

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. december 22-én felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt bíróság elé állítás keretében I.S. vádlottat 7 év fegyházbüntetésre ítélte és 7 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Fotó: shutterstock

Az ítéleti tényállás szerint a férfi 2020. november 27-én délután bement egy nyíregyházi, erotikus árucikkeket árusító üzletbe, ahol elővett egy kb. 10 centiméter pengehosszúságú kést és felszólította az eladónőt, hogy adja át neki a bevételt. Az eladó a kés látványától megijedve odament a pénztárgéphez, kivette belőle az aznapi 30.000 Ft bevételt és átadta a férfinak. Eközben a férfi mindvégig követte a nőt a kezében lévő késsel. Miután a pénzt elvette, gyorsan távozott az üzletből.

A 2020. december 4-től letartóztatásban lévő vádlott különös visszaeső, korábban szintén vagyon elleni bűncselekmények – lopás bűntette – elkövetése miatt volt többször büntetve. Emellett a bíróság további súlyosító körülményként vette figyelembe a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát, valamint azt, hogy a vádlott előre kitervelte cselekményét. Ezt bizonyítja az is, hogy annak elkövetése előtt többször járt a helyszínen, kívülről megfigyelte az üzletet.

A bíróság előtt a férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, azt megbánta.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész tudomásul vette, de a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be enyhébb büntetés kiszabása érdekében. A jogerős döntést az ügyben a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni.

- Nyíregyházi Törvényszék -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában