lecsaptak a nyíregyházi rendőrök

2021.02.10. 08:10

Hamburgi bordélyházban zsákmányolta ki a lányokat a szabolcsi bűnbanda (fotók, videó)

Magyarországról nagyon szegény anyagi körülmények között élő, fiatal nőket szállítottak Németországba azért, hogy velük prostitúciós munkát végeztessenek, és a keresetük nagy részét elvegyék.

A bűnszervezetet egy budapesti testvérpár irányította, akik egy hamburgi bordélyházba toboroztak, főként Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye szegényebb településeiről fiatal lányokat, akiknek a bűnszervezet vezetői által meghatározott tarifákon, éjjel-nappal a vendégek rendelkezésére kellett állni.

A bűnbanda tagjai a feladatokat egymás között megosztották, egyesek a nehéz sorsú nők felkutatásáért és beszervezésért, mások Hamburgba történő szállításukért, megint mások pedig a hamburgi munkavégzésük felügyeletéért voltak felelősek.

A kizsákmányolt nők prostitúcióból származó bevételének több mint felét, egyes sértettek esetében a teljes keresményüket elvették, majd egymás között – a közöttük lévő előzetes megállapodás alapján – elosztották.

A bűnszervezet vezetői ebből luxus életszínvonalat teremtettek maguknak, számtalan arany ékszer és több nagy értékű személygépkocsit foglaltak le tőlük.

A vádlottak elfogására Magyarországon 2019. áprilisában került sor, egy nagyszabású rendőri akció keretében, mellyel egyidőben – az EUROJUST közreműködésével -, a hamburgi bordélyházban is kutatást tartott a német rendőrség, magyar ügyészi és rendőri részvétellel.

A főügyészség a bűnszervezet tagjait több rendbeli bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével, és néhányukat emellett kitartottsággal is vádolja. Valamennyi elkövetővel szemben hosszabb tartamú fegyházbüntetés kiszabására és közügyektől eltiltásra tett indítványt vádiratában – közölte szerkesztőségünkkel Dr. Martossy György mb. főügyész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában