Fél órán belül rendőrkézen

2021.04.20. 20:15

Kézi fúrógéppel mentek a belvárosban parkoló autó ajtajának, majd előkerült a csavarhúzó

A Készenléti Rendőrség járőrei még a helyszín közelében elfogták a gépkocsifeltörés feltételezett elkövetőit.

Forrás: police.hu

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. G. 22 éves demecseri és K. D. 19 éves újkenézi lakosok ellen.

Fotó: police.hu

A két férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021. április 18-án 21 óra körül egy Nyíregyháza belvárosában parkoló személygépkocsi egyik ajtajának zárját kézi fúrógéppel kifúrták, annak érdekében, hogy az autóban lévő értékeket megszerezzék, és eltulajdonítsák. A jármű ajtaja a fúrás hatására nem engedett, ezért egy másik ajtónál már csavarhúzóval próbálkoztak, azzal feszegették a szélvédőt, ami így betört. Az autó utasterében és csomagtartójában lévő értékeket, használati tárgyakat azonban már nem tudták megszerezni, mert az üvegbetörés következtében megszólalt a gépkocsiban lévő riasztó, és az elkövetők elmenekültek. A Készenléti Rendőrség Nyírbátori Határvadász Bevetési Osztályának járőrei a bűncselekmény elkövetéséről érkezett bejelentést követő fél órán belül, a helyszín közelében a két férfit elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították. A gyanúsítottakat kihallgatásuk után a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában