Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.04.20. 12:43

Több épületet is felgyújtott a szabolcsi férfi – tizennégy év fegyházbüntetésre ítélték

A Debreceni Ítélőtábla a cselekmény súlya és társadalomra való veszélyessége miatt nem látott lehetőséget az enyhítésre, ezért helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

Fotó: illusztráció: shutterstock

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2020 novemberében B.K. vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, rongálás és magánlaksértés bűntette miatt 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a férfi egy Szabolcs megyei kis településen élt, ahol több lakossal is haragos viszonyban volt. Őket és családtagjaikat többször életveszélyesen megfenyegette, azt is mondta, hogy rájuk gyújtja házaikat. 2018. júniusában éjjel a férfi belopózott egyik haragosa kertjébe, és a magával vitt öngyújtóval és éghető anyagokkal felgyújtotta a kertben található melléképületet, amitől az teljesen leégett. Néhány nap múlva a férfi visszament a sértett ingatlanára és felgyújtotta az ott található fatárolót is, ami szintén teljesen megsemmisült. Pár nappal később, a vádlott harmadszor is bement az ingatlanra és ekkor a cseréptetős vályogház nyári konyhája ajtajánál rakott tüzet azért, hogy az egész ház leégjen. Ekkor a tűz csak az ajtót égette meg, nem terjedt tovább.

A vádlott egy másik haragosa telkére is bement és felgyújtotta az ott található melléképületet. Mivel az épület közvetlenül kapcsolódott a lakóházhoz, a tűz átterjedhetett volna a házra, de a tulajdonos és ismerőse időben észlelte a tüzet és megakadályozta annak tovább terjedését.

A férfi egy helyi asszonyt is többször életveszélyesen megfenyegetett azzal, hogy rágyújtja a házát. 2018. júliusában éjjel bement az asszony udvarára és a lakóház folytatásaként épített fatárolót felgyújtotta. Az áterjedő tűzben leégett a melléképülethez épített tyúkól és a nyári konyha teteje is. Mivel annak tetőrésze közvetlenül kapcsolódott a lakóházhoz, onnan a tűz átterjedhetett volna a lakóhelyiségre is, ahol az idős, 80 éves mozgásában korlátozott asszony aludt. A sértett a tüzet nem észlelte, őt fia mentette ki a házból. A helyszínre érkező tűzoltók több gázpalackot is találtak a nyári konyhában, illetve a lakóépületben, amiknek – ha a tűz tovább terjed – a felrobbanásával is számolni lehetett volna.

2018. májusában hajnalban a férfi a szomszédos településen élő korábbi élettársa ingatlanán található melléképületet is felgyújtotta bosszúból azért, mert az asszony nem akarta folytatni kapcsolatukat. A tüzet a sértett észlelte és értesítette a tűzoltókat, akik megakadályozták terjedését. Az asszony telkéről a férfi a kerítésen keresztül bemászott a szomszédos ingatlanra is, ahol benzinnel belocsolta, és meggyújtotta az ott található melléképület ajtaját is, majd elment. Távozása után a tűz magától kialudt.

2018. júniusában éjjel, miután előző éjszaka telefonon életveszélyesen megfenyegette a szintén szomszédos településen élő haragosát, a vádlott bement a férfi udvarára, felgyújtotta a melléképületet, amitől annak tetőszerkezete teljesen leégett. A vádlott tudta, hogy ott lakik a férfi idős, 84 éves, önálló mozgásra képtelen édesapja is, aki a tűz keletkezésekor a lakóházban aludt. Ha a férfi nem észleli időben a tüzet, az átterjedhetett volna a lakóépületre, és ebben az esetben édesapja élete közvetlen veszélybe került volna.

Az eljárás során több sértett kérte a vádlott felelősségre vonását zaklatás és magánlaksértés miatt is.

- Debreceni Ítélőtábla -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában