bűnügy

2021.05.07. 10:45

189 millió forint értékben rendelt mobiltelefonokat – meghosszabbítanák a letartóztatását

Letartóztatásának meghosszabbítását indítványozták annak a 25 éves férfinek, aki tavaly decembertől két hónapon át rendelt nagyértékű mobiltelefonokat azért, hogy azokat értékesítse, így biztosítva megélhetését.

Forrás: Illusztráció/shutterstock

Fotó: Shutterstock

A megalapozott gyanú szerint a nyírmihálydiban élő fiatal férfi tavaly ősszel az interneten megismerkedett egy nővel, akitől megszerezte a telefonszámát, és a hozzá tartozó online rendeléshez szükséges 4 számjegyű azonosító kódját. Ezek felhasználásával lakóhelyéről először egy 140.000.-Ft értékű mobiltelefont rendelt, majd egy több mint 700.000.-Ft értékű telefont is, melyet Debrecenben kívánt átvenni.

A csomagátvételi ponton azonban a rendőrség tetten érte, és gyanúsítottként ki is hallgatta.

A gyanúsított ezt követően sem hagyott fel tervével, miszerint nagyértékű mobiltelefonokat rendel, és azok eladásából szerez készpénzt, ezért tovább folytatta saját adataival az online rendeléseket. 293 esetben kísérelt meg az egyik mobilszolgáltató online felületén telefonokat vásárolni. Két hónap alatt a gyanúsított 189 millió forint értékben rendelt készülékeket, mely megrendelések a sértett munkatársai éberségének köszönhetően többségében elutasításra kerültek. Csupán 13 esetben vett át a férfi telefonokat, ezek értéke is meghaladja a 2,5 millió forintot.

A gyanúsított bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, a megrendelt telefonokat nem tudta volna kifizetni. Mivel a gyanúsítotti kihallgatását követően is folytatta a csalásokat a bűnismétlés veszélye reálisan fennáll, ezért az ügyészség, az egy hónapja elrendelt letartóztatásának meghosszabbítására tett indítványt – közölte a Nyíregyházi Törvényszék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában