Nyíregyháza

2021.05.03. 07:18

Semmi trükk, semmi mágia – volt kamion, nincs kamion

Eltüntetett két kamiont a nyíregyházi fuvarozó.

Km

Forrás: illusztráció/shutterstock

Fotó: Shutterstock

Jelentős értékre elkövetett sikkasztással vádolja a Nyíregyházi Járási Ügyészség azt a helyi vállalkozót, aki két bérelt kamiont Ukrajnában átadott egy ismeretlen személynek, a járművek pedig azóta sem kerültek vissza Magyarországra – a részletekről dr. Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta lapunkat.

A sofőrök látták utoljára

– Az egyik népszerű amerikai filmben négy bűvész varázslattal, trükkel tett láthatatlanná egy kamiont. Gondolhatnánk, hogy két kamion eltüntetéséhez még több bűvész, esetleg még több mágia kell, ám az élet ennél sokkal egyszerűbb, ahogy azt az alábbi ügy is mutatja.

– A fuvarozással foglalkozó vállalkozó egy magyar vállalkozástól bérelt kamionokat. A bérleti szerződésekben minden esetben kikötötték, hogy a járművek elhagyhatják ugyan Magyarország területét, hiszen a nemzetközi árufuvarozással ez együtt jár, de a vádlott a járműveket nem engedhette volna át másnak. Ehhez képest a vállalkozó 2016 márciusában, illetve júniusában kiküldött a saját sofőrjeivel egy-egy kamiont Ukrajnába, és arra utasította a gépkocsivezetőket, hogy Munkácson adják át a járműveket a szállítmányukkal együtt az ukrán partnerének. A gépkocsivezetők ezt megtették, így ők látták utoljára a kamionokat. Az ukrán partner ugyanis nem adta vissza a járműveket, feltehetően ellopta azokat. A két járműszerelvény együttes értéke 16 millió forint, az ügyészség álláspontja szerint a vádlott erre az összegre követte el a sikkasztást.

Lefoglalt ingatlanok

– Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vállalkozót, és pénzbüntetést is szabjon ki vele szemben. Van remény arra, hogy a bérbeadó, azaz a sértett kára megtérül, ugyanis az ügyészség indítványára a bíróság zár alá vette a vádlott három ingatlanát és személygépkocsiját több mint 100 ezer euró értékben, ez az összeg pedig elegendőnek látszik arra, hogy a sértett kártérítési igényét kielégítsék. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik – mondta el lapunknak dr. ­Szilágyi László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában