Összeverték

2021.06.23. 11:31

Így rabolták ki a nyíregyházi tinik a 35 éves férfit

A rendőrök néhány órán belül azonosították őket.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. M. 19 éves nyíregyházi lakos és 16 éves, valamint 15 éves nyíregyházi társai ellen. A megalapozott gyanú szerint a háromfős társaság tagjai 2021.06.22-én 1 óra körül Nyíregyházán, a Tüzér utcán megismerkedtek egy 35 éves nyíregyházi férfival, akit úgy, hogy felajánlották a segítségüket a bontás alatt álló lakótelep romos házai közé csaltak. A társaság tagjai több alkalommal cigarettát kértek a férfitól, aki közölte nem ad többet, emiatt szóváltás alakult ki közöttük, ami tettlegességig fajult. A 16 éves gyanúsított többször megütötte a férfit, amihez csatlakoztak társai is, és hárman addig bántalmazták, míg földre került. Ekkor a nadrágja zsebéből eltulajdonították a mobiltelefonját, valamint készpénzét, és elmenekültek. A bejelentés után a rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést az ismeretlen elkövetők azonosítása és felkutatása érdekében. Néhány órán belül elfogták, és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három helybeli férfit. A nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, és őrizetbe vették őket. A nyomozó hatóság előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában