Ennyi pénzt szedett össze!

2021.06.30. 08:40

Kijött a börtönből, és 34 lopást követett el 2 hónap alatt!

Tavaly augusztus 8-án szabadult több éves fegyházbüntetéséből az a férfi, akivel szemben a Nyíregyházi Járási Ügyészség most újabb vádiratot nyújtott be a bírósághoz, mely szerint harmincnégy lopást követett el október végén történt letartóztatásáig.

Forrás: police.hu

A vádirat szerint a 40-es évei elején járó férfi börtönből való szabadulása után elhatározta, hogy ismét bűncselekményeket követ el, mégpedig lopásokból fogja eltartani magát. A lopásokat elsősorban Nyíregyházán, Mátészalkán, illetve Debrecenben hajtotta végre. Kedvenc módszere az irodaházak meglátogatása volt, ahol a nyitva hagyott irodákból rendszerint pénztárcákat emelt el, esetenként több tízezer forinttal. Többször látogatott el cégekhez is, ahol szintén hasonló módon lopta el a dolgozók őrizetlenül hagyott pénzét. A vádpontok között szerepel több családi házba való besurranás is, ugyanis a vádlott Nyíregyházán és Debrecenben is bement több nyitva hagyott bejárati ajtón a házakba, ahonnan minden esetben pénzt tulajdonított el. Legnagyobb fogása Debrecenben történt, ahol a vasútállomás közelében egy nyitva felejtett személygépkocsiból elemelt egy pénztárcát, amelyben több mint 1 millió forint volt. Járt a vádlott három óvodában is a vádirat szerint, ahonnan az óvónők szekrényéből a pénztárcáikat vette megához.

A vádlott összesen több mint 2,5 millió forintot tulajdonított el a sértettektől, amiből semmi nem térült meg.

A vádlott valamennyi lopás elkövetését beismerte, sőt a nyomozás során ő maga mutatta meg az egyes bűncselekmények helyszíneit. Az eljárás során előbb letartóztatásban volt, aztán foganatba vettek rajta egy korábban kiszabott börtönbüntetést, így jelenleg is börtönben van.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és nem kéri a tárgyalás megtartását, akkor a bíróság ítélje 5 év fegyházbüntetésre.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

A mellékelt fotón az egyik sértett kiürített pénztárcája látható, amelyből a vádlott több tízezer forintot vett magához.

- Dr. Szilágyi László, sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában