Borzalom...

2021.06.24. 07:18

Szabolcsi horrorszülők: verték, harapdálták az ötéves kisfiút

Gyermekverő szülők letartóztatását indítványozza az ügyészség.

KM

Forrás: illusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

Frissítve:

Játszótéren bántalmazták a kiskorú gyermeket – letartóztatta a gyanúsítottakat a bíróság

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. június 24-én a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és testi sértés bűntette miatt indult eljárásban egy hónapra elrendelte V.Cs. I. rendű és B.Sz. II. rendű gyanúsítottak letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak élettársak és közösen nevelik a II. rendű gyanúsított előző kapcsolatából származó kiskorú gyermekét. Együttélésük során a férfi (V.Cs. I. rendű vádlott) rendszeresen bántalmazta élettársa kiskorú gyermekét oly módon, hogy vesszővel, szíjjal ütötte a gyermeket testszerte, harapdálta, melynek következtében a gyermek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

2021. június 21-én délután a gyanúsítottak egy játszótérre vitték a gyermeket. Mikor rövid idő elteltével a gyermek onnan haza akart menni, az édesanyja maradásra szólította fel, majd tenyérrel arcon ütötte. Az ütéstől a gyermek beesett a játszótéren lévő csúszda alá és sírni kezdett. Ezután odament hozzá az I. rendű gyanúsított és tenyérrel ő is megütötte a kiskorú arcát, amitől a gyermek beütötte fejét egy vascsőbe és eszméletét vesztette.

Ekkor a gyanúsítottak megijedtek, a férfi felkapta a gyermeket és a közelben lévő házukig futott vele, majd értesítették a mentőket.

Mindkét gyanúsított büntetett előéletű. A férfi 2021. februárjában szabadult a büntetésvégrehajtási intézetből korábbi elítélései miatt, az asszonyt pedig korábban szintén kiskorú veszélyeztetése miatt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A fentiekre tekintettel a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra helyezésük esetén megnehezítenék a bizonyítást azáltal, hogy a büntetőeljárásban résztvevő tanúkat megfélemlítenék vagy jogellenesen befolyásolnák, illetve megpróbálnának elszökni vagy elrejtőzni a hatóság elől, valamint újabb bűncselekményt követnének el, ezért elrendelte letartóztatásukat.

A végzés nem végleges, az ügyészség tudomásul vette, de a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be ellene. A jogerős döntést a Nyíregyházi Törvényszék fogja meghozni.

- Nyíregyházi Törvényszék -


A Nyíregyházi Járási Ügyészség fiatalkorúak ügyésze indítványozza a gyereket verő szülők letartóztatását.

– Az ötéves kisfiú édesanyja másfél hónapja élettársi kapcsolatot létesített egy férfival, akivel együtt éltek Nyíregyháza közelében – mondta el lapunknak dr. Szilágyi László sajtószóvivő. – A férfi ezen idő alatt rendszeresen verte a gyermeket vesszővel, nadrágszíjjal, illetve össze is harapdálta. Emiatt a kisfiúnak nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek kezein, lábain és az arcán.

Eszméletét vesztette

2021. június 21-én a felnőttek a gyermekkel a lakásuk közelében lévő játszótérre mentek. A fiú éhes és szomjas volt, ezért azt kérte az édesanyjától, vigye őt haza. Ekkor a nő ráparancsolt a gyerekre, hogy játsszon tovább, majd adott neki egy nagy pofont, amitől a gyerek a csúszda alá esett.

A gyermek sírt, majd felmászott a csúszda melletti házikóba, azonban édesany­jának élettársa rákiabált, hogy fejezze be a sírást. Fel is mászott a gyerek után a házikóhoz, ahol olyan erővel ütötte meg tenyérrel, hogy a gyermek a kis házból kiesett a földre, és zuhanás közben a fejét egy vascsőbe ütötte, majd eszméletét vesztette.

Megijedtek

A felnőttek megijedtek, a kisfiút hazavitték, majd a nő édesapja értesítette a mentőket. A gyermek jelenleg is kórházi kezelés alatt áll, azonban a Nyíregyházi Rend­őrkapitányság Nagykállói Rendőrőrse már értesítette a gyámhatóságot azért, hogy a kezelés után se kerülhessen vissza a szülőkhöz.

A rendőrség őrizetbe vette az anyát és élettársát, majd mindkettejüket gyanúsítottként hallgatta ki kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, a férfit továbbá védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt is. A fiatalkorúak ügyésze indítványozta mindkét gyanúsított letartóztatását, mert fennáll annak is a veszélye, hogy szabadlábon a tanúkat befolyásolnák.

Az ügyészi indítványról a nyomozási bíró dönt.

KM

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában