katvéd

2021.07.28. 13:26

Elismerések a legkiválóbbaknak

A katasztrófavédelmi igazgatók szokásos, júliusi igazgatói értekezletén is elismeréseket vehettek át az arra érdemesek.

A virtuális térben megrendezett találkozón emellett hősies helytállásért odaítélt elismeréseket és születésnapi ajándéktárgyakat is átadtak. Az érintettek az előző hónapokban megszokott módon, szolgálati helyükön veszik át az elismerést.

Május 30-án bejelentés érkezett a megyei műveletirányító ügyeletre egy árokba borult személygépjárműről. A bejelentő elmondta, hogy a gépjármű motorja lángol, és az utastérben egy eszméletlen, beszorult embert lát. A szolgálatos műveletirányító referens pontos, higgadt útmutatását követve a bejelentőnek még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült a csomagtér ablakán keresztül kiszabadítania a sérültet. Az első tűzoltóegységek kiérkezésekor a gépjármű már teljes terjedelmében égett. A mentőszolgálat helyszínre érkező szakemberei ellátták a sérültet, majd kórházba szállították. A bejelentő és a műveletirányító példaértékű, felelősségteljes és együttes fellépésével megelőzték a történtek tragikus kimenetelét. Hősies helytállásuk elismeréseként dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM OKF főigazgatója elismerésben részesítette az eset bejelentőjét, Deli Lászlót és Kispéter Mihály tűzoltó zászlóst, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei műveletirányítási ügyelet referensét.

Villanyoszlopnak ütközött, majd felborult egy személygépjármű június 15-én. A balesetet szenvedett gépjármű mögött haladt egy szabadnapos tűzoltó gépjárművével, aki azonnal félreállt és megkezdte a segítségnyújtást. A balesetet szenvedett autó gépjárművezetője súlyos, vérző sérülést szenvedett, tudata nem volt tiszta. A szabadnapos tűzoltó kihúzta a sérültet a totálkáros autóból, stabil oldalfekvésbe helyezte, megakadályozva ezzel, hogy súlyosabb állapotba kerüljön. Értesítette a tűzoltóságot, valamint a mentőket és áramtalanította a gépjárművet. A mentők helyszínre érkezéséig kommunikált a sérülttel, állapotát figyelemmel kísérte. A sofőrt a mentőszolgálat szakemberei a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították. Hősies helytállása elismeréseként a főigazgató elismerésben részesítette Jakus István tűzoltó zászlóst, az érdi hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét.

Június 17-én egy szabadnapját töltő tűzoltó észrevette, hogy egy ember fekszik az esőelvezető árokban. Megvizsgálta a sérültet, akinek sem keringése, sem légzése nem volt. A légutak és a szájüreg szabaddá tétele után megkezdte az újraélesztést, és azt a mentők érkezéséig folytatta, majd a mentőssel felváltva mellkaskompressziót alkalmaztak addig, amíg a beteg szállítható állapotba került. Hősies helytállása elismeréseként a főigazgató elismerésben részesítette Peity-Gavrán Zoltán Csaba tűzoltó főtörzsőrmestert, a bajai hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét.

Július 3-án egy könnyűszerkezetes családi ház emeleti szobájában tűz keletkezett. Ezt észlelte egy szabadnapját töltő tűzoltó, aki értesítette a tűzoltóságot és a mentőket, majd a lakókat biztonságba helyezte, a tüzet szén-dioxiddal oltó és egy porral oltó készülék segítségével eloltotta. Szakszerű, példás cselekedetével megvédte a lakók testi épségét és megakadályozta a tűz továbbterjedését. Hősies helytállása elismeréseként a főigazgató elismerésben részesítette Vajda Miklós tűzoltó zászlóst, a komáromi hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét.

Július 12-én egy társasház kéményeit ellenőrző munkatársak azt hallották, hogy a földszintről valaki segítségért kiabál. Az érintett lakás bejárati ajtaja zárva volt, azonban az ajtón lévő kisablak törött volt, így a nyíláson keresztül ki tudták nyitni a hevederzárat. A lakásba bejutva látták, hogy egy idős ember fekszik a földön, aki nem tud felkelni, és láthatólag nagy fájdalmai vannak. Haladéktalanul értesítették a mentőket, a sérültet megnyugtatták, és megvárták a mentők kiérkezését. Példamutató, határozott, szakszerű magatartásukkal átsegítették a sérültet a nehéz helyzeten, és gondoskodtak arról, hogy megfelelő ellátásban részesüljön. Hősies helytállása elismeréseként a főigazgató elismerésben részesítette Olasz Csaba tűzoltó főtörzsőrmestert, a hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét és Nagy Krisztiánt, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkását.

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere harminc év után szolgálati jelet adományozott, egyben dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a Belügyminisztérium és szervei állományában eltöltött harminc év elismeréseként jutalomban részesítette Mácsai Antal tűzoltó ezredest, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója a Belügyminisztérium és szervei állományában eltöltött harmincöt év elismeréseként jutalomban részesítette dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornokot, a BM OKF Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség főfelügyelőjét.

Huszonöt év elismeréseként dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredest, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját.

Húsz év elismeréseként Gulyásné dr. Gyurka Tímea tűzoltó ezredest, a BM OKF hivatalvezetőjét.

Tizenöt év elismeréseként Bancsi Tibor tűzoltó alezredest, a BM OKF beruházási és fejlesztési főosztály vezetőjét.

A főigazgató huszonöt év szolgálati viszony elismeréseként jubileumi jutalomban részesítette Péter András Sándor tűzoltó alezredest, a BM OKF tűzmegelőzési főosztály vezetőjét.

Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 50. születésnapja alkalmából emléktárgyat adományozott dr. Hesz József tűzoltó ezredesnek, a BM OKF központi főügyeleti főosztály vezetőjének, Papp Zsolt tűzoltó alezredesnek, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelőjének, Péter András Sándor tűzoltó alezredesnek, a BM OKF tűzmegelőzési főosztály vezetőjének és Schweglerné Erdős Tünde tűzoltó ezredesnek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének.

A főigazgató 60. születésnapja alkalmából ajándéktárgy elismerésben részesítette Fábián Attilánét, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ alkalmazottját, Kakrik Józsefet, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkását és Szabó Tibor tűzoltó alezredest, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat kiemelt főelőadóját.

A főigazgató 50. születésnapja alkalmából ajándéktárgy elismerésben részesítette Antal László rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Hatósági Osztályának szakügyintézőjét, Benkó Miklós tűzoltó főtörzsőrmestert, a XIV. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, Bodrogi Ágnes tűzoltó alezredest, a gödöllői katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelőjét, Bozó József tűzoltó zászlóst, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét, Devecz Rita rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Költségvetési Osztályának ügyintézőjét, Dombi Tibor tűzoltó főtörzsőrmestert, a nagykanizsai hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, dr. Szentkirályiné dr. Sovány Ágnes tűzoltó alezredest, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Területi Egészségügyi, Pszichológiai, Munkavédelmi Ellátó Központ osztályvezetőjét, Erdélyi Jánost, a siófoki katasztrófavédelmi kirendeltség alkalmazottját, Fazekas Csaba tűzoltó századost, a szendrői hivatásos tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokát, Hegedűs József tűzoltó főtörzsőrmestert, a sárbogárdi hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét, Horváth Attila tűzoltó főtörzsőrmestert, a szegedi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, Hulitka Csabát, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ kéményseprő szakmunkását, Ivánkovits Sándor tűzoltó főtörzsőrmestert, a budafoki katasztrófavédelmi őrs beosztott tűzoltóját, Kardos Ibolya rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Költségvetési Osztályának előadóját, Kovács Sándor tűzoltó főtörzsőrmestert, a budafoki katasztrófavédelmi őrs beosztott tűzoltóját, Laki Zoltán tűzoltó törzszászlóst, a XXI. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét, Mihály Györgyike rendvédelmi igazgatási alkalmazottat, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Költségvetési Osztályának előadóját, Nagy József tűzoltó főtörzsőrmestert, a szolnoki hivatásos tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét, Noszkay János József tűzoltó főtörzsőrmestert, a II. kerületi hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját, Rostás Zsolt tűzoltó alezredest, a siófoki katasztrófavédelmi kirendeltség iparbiztonsági felügyelőjét, Szellő László Tamást, a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ Objektumbiztonsági Szolgálat alkalmazottját, Várai Tamás Zoltán tűzoltó zászlóst, a dombóvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokát és Vincze Balázs tűzoltó főtörzsőrmestert, a kiskunhalasi hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában