Borzalom!

2021.08.18. 11:30

Fagyott hússal ütötte a fejét, s a húsvágó bárd is előkerült... Horror, mit művelt a rábízott gyerekekkel!

A hivatásos nevelőszülő éveken át bántalmazta a nála elhelyezett négy kiskorú fiút.

km

Forrás: illusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

Szerencsére ritkán kerül arra sor, hogy nevelőszülőt vádoljon meg az ügyészség, különösen olyan bűncselekmények miatt, amelyeket a rábízott gyermekek sérelmére követett el – most viszont ezt történt.

– A vádirat szerint a megyénk egyik városában élő hivatásos nevelőszülőnél az évek alatt négy kiskorú fiút helyezett el a gyámhatóság. A gyerekek csak a nő engedélyével vehettek ki ételt a hűtőből és a konyhaszekrényből – ha nem így tettek, bántalmazta őket. A családi összejöveteleken a négy nevelt gyermek nem ülhetett ahhoz az asztalhoz, ahol a nő és a vér szerinti családja étkeztek, nekik mindig külön terített. Amikor az egyik kisfiú engedély nélkül elvett az asztalról 200 forintot, a nő pofon vágta, s többször a fejére ütött. Amikor ugyanez a fiú egy Túró Rudit vett ki a hűtőből, a gyerek kezét a gáztűzhelyhez érintette, és úgy tett, mintha begyújtaná, majd azt mondta, ha még egyszer ilyen történik, megégeti. A gyereket azzal is megfenyegette, hogy elvágja a torkát, és hogy ennek nyomatékot adjon, a konyhakést a tompa élével a fiú nyakához tartotta – mindezt azért, mert engedély nélkül evett meg egy csokit, és ezt letagadta, amikor pedig véletlenül eltörte a telefonját, vállon rúgta.

Fagyott hússal ütötte a fejét

– A másik nevelt gyermek is kivett a szekrényből egy édességet, mire a nő megütötte a fejét, egyszer pedig a kezét egy deszkára tette, és a húsvágó bárd éles végét a csuklójához nyomta. A tanulásra a vádlott úgy akarta rábírni a fiút, hogy fojtogatta a nyakát. A harmadik gyerek a nő pénztárcájából elvett 200 forintot, mire a nő a fürdőkádban ülő fiút fagyott hússal fejen ütötte, s lenyomta a fejét a víz alá. Más esetekben is bántalmazta a gyermeket, a fejét a falba verte, gyeplabdaütővel ütötte, behajította a szobába, amitől a szekrénynek esett. A bántalmazásoknak szemtanúja volt a legidősebb nevelt gyermek, akiben ezek mély nyomot hagytak. Utóbbi fiú egyszer azt mondta a nőnek, hogy szeretne szakács lenni, mire a vádlott közölte: ne tanuljon szakácsnak, mert egy cigány főztjét úgysem eszi meg senki.

– A testi és lelki bántalmazásokra úgy derült fény, hogy a gyerekek elmondták a történteket a gyámjaiknak, akik intézkedtek arról, hogy másik nevelőszülőhöz kerüljenek, és feljelentést is tettek. A nyomozás során igazságügyi pszichológus szakértő vizsgálta meg a gyermekeket, akiknél szorongást, érzelmi labilitást, szeretethiányt állapított meg. Több fiúnak is alacsony az önértékelése, kiszolgáltatottnak érzik magukat. A három fiatalabb sértett esetében a vádlott veszélyeztette a gyermekek testi és érzelmi fejlődését, míg a legidősebb sértettnek az érzelmi fejlődése került veszélybe.

Felfüggesztett börtön

A Nyíregyházi Járási Ügyészség négy rendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolja a nőt, és arra tett indítványt, hogy ha a bűncselekmények elkövetését beismeri, és nem ragaszkodik a tárgyalás megtartásához, a bíróság ítélje egy év és tíz hónap börtönbüntetésre, melynek végrehajtását két évre függessze fel.

Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság tiltsa el a vádlottat véglegesen a nevelőszülői foglalkozástól, hogy ne legyen lehetősége újabb bűncselekmény elkövetésére – mondta el lapunknak dr. Szilágyi László sajtószóvivő.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában