Tiszavasvári

2021.08.18. 13:30

Fejbe rúgta a saját lányát, miközben az a 7 hónapos gyermekét tartotta épp a kezében, majd előkerült a bicska...

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. augusztus 17-én a súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte K.E.Z. gyanúsított letartóztatását 2021. szeptember 17-ig.

Forrás: illusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

A megalapozott gyanú szerint 2021. augusztus 15-én délután a gyanúsított férfi ittas állapotban tért haza a Tiszavasváriban lévő otthonába. Érkezésekor a lakóház folyosóján ült a lánya, a 7 hónapos gyermekével kezében. A férfi odament lányához és egy közöttük fennálló vita miatt hirtelen fejbe rúgta őt. A rúgástól a sértett a földre esett a gyermekkel a karjában. Ekkor a gyanúsított a hajánál fogva felrángatta, behúzta a szobába, az ágyra lökte, majd ököllel többször megütötte.

Közben a gyanúsított elővett egy bicskát, és azzal többször megpróbálta megszúrni a sértettet, akit megöléssel is fenyegetett. A további bántalmazást a gyanúsított fia akadályozta meg, aki kicsavarta az apja kezéből a kést, és őt lefogta, míg a sértett kimenekült a házból.

A sértett zúzódásos és metszett sérüléseket szenvedett, mely sérülések gyógytartama 8 napon belüli, de az elkövetés módja és eszköze miatt akár súlyosabb sérülései is keletkezhettek volna. A gyermek kisebb sérüléseket szenvedett.

A gyanúsított büntetett előéletű, korábban családtag sérelmére elkövetett hasonló jellegű bűncselkemény miatt is volt már vele szemben büntetőeljárás. Erre tekintettel a bíróság döntése szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén újabb bűncselekményt követne el, vagy tanúk befolyásolásával megnehezítené a bizonyítást, ezért elrendelte letartóztatását.

A végzés végleges.

- Dr. Resán Dalma, sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában