Rendőrség

2021.08.19. 17:00

Házhoz mentek Jándon

A helyszínen az állampolgárok a megelőző vagyonvédelmi tanácsadás mellett, áldozatvédelemmel kapcsolatos ajánlásokat is kaphattak a szakemberektől.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya, a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársa és 2 fő Tourist Police-ban dolgozó diák 2021. augusztus 14-én a Házhoz megyünk bűnmegelőzési kampány keretében Jándon a Szabadstrandon várták az érdeklődőket. A program elsődleges célja, hogy a lakosság vagyonbiztonságának növelése érdekében az állampolgárok hiteles forrásból, közvetlenül a szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatban tanácsokat és ajánlásokat, ezzel is fejlesztve az önvédelmi készségeiket. Kollégáink a kitelepülés alkalmával megismertették a helyi lakosokkal a BikeSafe programot, amelynek keretén belül az érdeklődők a helyszínen regisztráltathatták kerékpárjukat.

Fotó: police.hu

Néhány jó tanács:

  • Használja a strandon az értékmegőrzőt, és csak a legszükségesebbeket vigye magával!
  • Úszni nem tudó gyermek esetében indokolt a mentőmellény, vagy mentőgallér használata.
  • Gyengén úszók csak sekély vízben, felügyelet mellett fürödjenek!
  • Ha kerékpárral érkezik a strandra, azt mindig a kijelölt tárolóban hagyja lezárva!
  • A kerékpáron ne hagyjanak értékeket, mert azokat könnyen megszerezhetik a tolvajok!
  • Regisztráltassa biciklijét a rendőrség által indított országos BikeSafe programban!
  • Ha minden óvatosság ellenére ellopják a kerékpárját, értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívón!
  • - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában