nem papírral megy az...

2021.08.31. 08:18

Jogsi nélkül börtönbe vezethet a sofőr útja

Aki jogosítvány nélkül vesz részt a közúti közlekedésben, szabálysértést követ el.

KM

A megye területén az elmúlt időszakban a rendőrök több olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akik úgy vettek részt a közúti forgalomban, hogy jogosítvánnyal nem rendelkeztek. A járművezetőnek nemcsak a jármű biztonságos kezelésére kell alkalmasnak lennie, hanem az alapvető szabályismeretekkel is rendelkeznie kell ahhoz, hogy a közúti közlekedés során önmagát, illetve mást ne veszélyeztessen.

Akár bűncselekmény is lehet

– A hatályos magyar jogszabály szerint, aki közúti forgalomban gépi meghajtású járművet úgy vezet, hogy a vezetéséhez szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezik, engedély nélküli vezetés szabálysértését követi el – mondta el Hrenkó Péter rendőr hadnagy. Hozzátette: aki vezetői engedély nélkül vesz részt a közúti közlekedésben, szabálysértést követ el, amely akár szabálysértési elzárást, járművezetéstől eltiltást, vagy pénzbüntetést is vonhat maga után.

A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kifejtette, engedély nélküli vezetést követnek el akkor, ha a járművezetőnek van ugyan érvényes vezetői engedélye, de nem arra a járműkategóriára, amivel éppen az adott járművet vezeti. Tipikus példája ennek, amikor valaki A kategóriás motorkerékpárt vezet A1 kategóriával, vagy olyan utánfutót vontat, melynek vontatására nem rendelkezik E kategóriás engedéllyel. Annak, hogy a járműkategóriákat elkülönítették, külön vizsgához kötik az engedély megszerzését, a konkrét célja az, hogy a nagyobb, erősebb jármű biztonságos vezetéséhez a megfelelő képességek birtokában legyünk – részletezte a hadnagy.

Akár bűncselekmény elkövetését is megalapozhatja az a járművezető, aki rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, de azt tőle a sorozatos szabálysértés elkövetése, vagy valamilyen közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt bevonták, és ennek ellenére járművet vezet.

A legsúlyosabb eset, ha a járművezető egyáltalán nem rendelkezik semmilyen vezetői engedéllyel, és így ül be a volán mögé.

– Mivel az ilyen járművezetők nem kapnak megfelelő oktatást, nincsenek tisztában a közlekedési szabályokkal, így azokat alkalmazni sem tudják megfelelően. Ezzel balesetveszélyes helyzetet teremtethetnek, veszélyeztetve ezzel a közlekedés más résztvevőit – hangsúlyozta Hrenkó Péter.

Fokozott ellenőrzés

– A közlekedésbiztonság mindannyiunk számára kiemelten fontos. A fegyelmezetlen, szabályokat megsértő gépkocsivezető nem csak a saját, hanem mások életét, testi épségét, vagyontárgyait is veszélyezteti. Ne kockáztassunk! – fogalmazott a sajtóreferens.

– A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közúti forgalomban vezetői engedély nélkül közlekedők kiszűrésére a balesetek megelőzése érdekében – tette hozzá.

Borítókép: A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a jogosítvány nélkül vezetők kiszűrésére | Illusztráció: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában