A tolvajoktól félt

2021.09.07. 08:37

Áramot vezetett a saját háza ablakába!

Emberölés előkészületének bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt az idős férfit, aki a lakóháza, illetve a szomszédban bérelt garázs ajtajába is áramot vezetett annak érdekében, hogy így védje az ingatlanokat az esetleges tolvajoktól.

Forrás: illusztráció / shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vádirat lényege szerint a megyénk egyik városában élő férfi több mint 90 kg vágott dohányt és 176 liter szeszes italt szerzett be a piacon, majd azt a szomszédjától bérelt garázsban helyezte el. A garázs fémből készült, és annak vaskeretes ajtajába áramot vezetett a vádlott. Saját lakóháza fürdőszobájának, kamrájának és szobájának ablakaiba pedig vasból készült elemeket épített be, majd azokat villanyvezetékkel úgy kötötte össze, hogy amennyiben a rendszert beüzemelné, a helyiségekbe illetéktelenül behatoló személyt áramütés érje. 2020. augusztus 5. napján a pénzügyőrök jövedéki ellenőrzést tartottak a férfi ingatlanán, amikor is a jogellenesen tartott dohányon és szeszes italon kívül felfedezték a fenti módon átalakított nyílászárókat is. Szerencsére áramütés senkit nem ért, mert a vezetékeket a vádlott nem helyezte áram alá, azaz nem csatlakoztatta a konnektorba.

A nyomozás során igazságügyi szakértő vizsgálta a vádlott által kiépített rendszert, és megállapította, hogy amennyiben a hálózatra kapcsolták volna a kábeleket, a fémből készült ajtók és ablakok érintése halálos áramütést okozhatott volna.

A megyei főügyészség két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben, mivel két különálló ingatlanon is kiépítette az áramütésre alkalmas rendszert. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje az egyébként büntetlen előéletű és beismerő vallomást tett idős vádlottat.

Az eljárás a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

A vágott dohány és a 176 liter szeszes ital miatt külön nyomozás folyt a férfi ellen, az ügyészség pedig abban az ügyben 1 év 6 hónapra felfüggesztette az eljárást, melynek eredményes eltelte után várható az eljárás megszüntetése. A jövedéki eljárásban egyébként közel 12 millió forint bírságot szabott ki az adóhatóság a férfival szemben.

- Dr. Szilágyi László, sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában