autózni volt kedve

2021.09.15. 11:00

Nyolc pálinka után hajtott ki a bezárt kapun a 15 éves kemecsei fiú

Négy deciliter pálinkát fogyasztott el az este folyamán az a 15 éves kemecsei fiú, aki az alkoholtól felbátorodva úgy döntött, hogy szerez egy gépkocsit, mert autózni volt kedve. Természetesen jogosítvánnyal nem rendelkezik, vezetési tapasztalata sincs éppen koránál fogva.

Forrás: ügyészség

A vádlott idén április 17-én éjjel bemászott az egyik helyi presszó udvarára, ahol talált egy lezáratlan tehergépkocsit, amit egyébként autók szállítására használtak. A járműben benne volt az indítókulcs, így könnyű dolga volt a vádlottnak, beindította a trélert, majd a nagykaput kitörve kihajtott az útra.

Fotó: ügyészség

Először Kemecsén autózott, majd Kótaj felé tartott, azonban az éjjeli órákban ittassága miatt elveszítette az uralmat a jármű felett, lesodródott a bal oldali padkára, majd ott megállt. A vádlottat egy arra közlekedő férfi találta meg, és értesítette a mentőket. A kapuban és a gépkocsiban összesen 900.000,- forint kárt okozott a vádlott.

A nyomozás során vért is vettek tőle, amelynek az alkoholtartalma 1,6 ezrelék volt, ami közepes fokú ittasságnak felel meg.

A büntetlen előéletű vádlottal szemben az ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat, és a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság közérdekű munka büntetésre ítélje és tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Fotó: ügyészség

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában