Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.09.09. 16:43

Szex közben nézeteltérés támadt köztük – ennyire ítélték a mándoki nő gyilkosát

Elképesztő részletekre derült fény a Szegfű utcai késelő tárgyalásán.

CsA

Fotó: Sipeki Péter

Szenvtelenül, szinte kívülállóként hallgatta végig a bizonyítási eljárást során feltártakat K. Antal, csak néha csóválta a fejét rosszallóan. Dr. Sörös László bíró részletesen elmondta mindazt, amiről az első tárgyaláson elhangzottak alapján lapunk már január közepén is beszámolt.

Még háromszor megnézte

– K. Antal édesapjával élt együtt Mátészalkán. A közgazdász egy megyei ápoló-gondozó otthonban dolgozott könyvelőként, ám 2017 januárjában megszűnt a munkaviszonya, ugyanis az intézményben jelentős pénzhiányt tártak fel, amit összefüggésbe hoztak a vádlottal.

Jelenleg is büntetőeljárás van ellene folyamatban a Mátészalkai Járásbíróságon 29,7 millió forint értékben elkövetett sikkasztás miatt.

A férfi nem mondta el otthon, hogy mi történt, úgy tett, mintha reggelente dolgozni indulna Nyíregyházára, közben egész nap kocsikázott, az autóban ülve olvasott vagy prostituáltak társaságát kereste, majd délután, a „munkaidő” leteltével hazament.

Egy korábbi, rövid ideig tartó kapcsolatából három gyermeke született, akiknek eltartásáról is gondoskodnia kellett. A Nyíregyházi Járásbíróság a bűncselekmények elkövetése előtt, 2018. október 15-én jóváhagyta a férfi és volt élettársa egyezségét, amiben arról állapodtak meg, hogy a vádlott gyermekenként 20–20 ezer forint tartásdíjat fizet, illetve részletekben rendezi az addig elmaradt összesen 780 ezer forintot. K. Antalnak viszont nem volt sem megtakarítása, sem bevétele, sem pedig rendszeres jövedelme 2018 novemberében, így a kötelezettségeinek nem tudott eleget tenni – ismertette az előzményeket a bíró, majd rátért az első támadásra.

A férfi 2018. november 16-án néhány perccel dél után a kisvárdai Tesco parkolójában szólított meg egy prostituáltat, akivel megegyezett, hogy 5000 forintért szexuális kapcsolatot létesítenek. Az akkor 21 éves L. Erzsébettel az anyósülésen egy fás-bokros részre hajtott. Szex közben azonban nézeteltérés támadt köztük, mire előbb puszta kézzel megütötte a nőt, majd egy, már korábban magához vett 20,8 centiméter pengehosszúságú konyhakéssel többször felé szúrt.

Megvágta az orrát, az arcát, a nyakát, a tenyerét és a csuklóját, majd oldalról többször nagy erővel a mellkasába döfte a pengét, ami L. Erzsébet halálához vezetett.

K. Antal ekkor magához vette a nő kocsiban hagyott táskáját, átkutatta és kivette a benne lévő, minimum 9000 forintot, majd a táskát a holttestre tette, fekete fóliába csomagolta, átkötötte bálamadzaggal, végül betette a csomagtartóba, és 13 óra előtt néhány perccel elhajtott.

L. Erzsébet műszerfalon hagyott telefonját Kisvárda és Anarcs között kidobta a kocsiból. A férfi ezután még háromszor megnézte a holttestet, de nem nyúlt a hozzá. Amikor 2018. november 23-án őrizetbe vették, a járművet is lefoglalták – a szemle során derült ki, mit rejt a csomagtartó.

Üres kézzel menekült el

K. Antal a bűncselekmény elkövetése és a letartóztatás között is rendszeresen használta az autóját.

A vádlott november 22-én a László utcai Interspar parkolójában parkolt le, magához vette a korábban használt kést és egy megtöltött flóbertpisztolyt, amire nem volt engedélye. Dél körül bement egy Szekfű utcai ruhaüzletbe, ahonnan rövidesen távozott anélkül, hogy bármit vásárolt volna. Délután fél négykor visszament a butikba, hogy pénzt szerezzen. Kiválasztott néhány ruhadarabot és egy női táskát, s úgy tett, mintha fizetni szeretne.

Megkerülte a pultot, az eladónő mellé lépett, kihúzta a fiókot, amiben a váltópénzt tartják, elővette a pisztolyt és a markolatával fejbe vágta a sértettet, aki földre került. A férfi ráült az eladó csípőjére, a fegyvert a homlokához szorította, ekkor a nő segítségért kiabált és az életéért könyörgött. „Kussoljál!” – ordított rá K. Antal, majd visszadugta a pisztolyt a nadrágjába és elővette a konyhakést – részletezte dr. Sörös László.

A férfi megvágta az eladó orrát, arcát és a védekezésre emelt kezét, nagy erővel hasba szúrta – életét csak a szakszerű, gyors orvosi beavatkozás és műtét mentette meg –, felmetszette a bal és megvágta a jobb combját, s csak akkor állt le, amikor meghallva a nő segélykiáltásait egy arra járó ütni kezdte az üzlet kirakatát.

A vádlott megijedt, kirohant a boltból anélkül, hogy bármit elvitt volna. Miután a pisztolyt a kesztyűtartóba, a kést a gumiszőnyeg alá rejtette, K. Antal hazaindult. Útközben átöltözött, otthon édesapjával és egy ismerősével megvacsorázott, ezután lefeküdt aludni. Másnap elvitték a rendőrök.

Ötmilliós kártérítés

A Nyíregyházi Törvényszék nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, kifosztás, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte K. Antalt azzal, hogy a férfi legkorábban 35 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság a Szegfű utcai üzlet eladónője részére ötmillió forint kártérítést állapított meg, és annak megfizetésére kötelezte a vádlottat. Az ítéletet nem jogerős, az ügyészség tudomásul vette, de a vádlott és védője részben felmentésért, illetve enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az eljárás a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában