Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.10.28. 11:11

Tisza – a hullámok közül mentettek ki egy embert!

Két ember vízbe esett, egyikőjük a partra úszott.

Forrás: Katasztrófavédelem

A Nyíregyházi Települési Önkéntes Mentőszervezet részére tartottak gyakorlatot szerdán, árvízi és vízi mentési képességek, alapvető viharkár-elhárítási tevékenység nemzeti minősítés megszerzésére, és alapvető vízkár-elhárítási tevékenység nemzeti minősítés megújítása céljából.

A feltételezett helyzet:

A levonuló tiszai árhullám következtében Rakamaznál a Tisza vízszintje jelentősen megemelkedett. A folyón levonuló árhullám káros hatásainak megelőzése és csökkentése érdekében megfeszített védekezés folyik. A helyzet fokozódása következtében, a vízügyi szervektől kapott tájékoztatás alapján a Tisza rakamazi szakaszán egy kritikus helyszínen a töltés magasításával, megerősítésével kapcsolatos, valamint szivattyúzási feladatok jelentkeznek, illetve buzgár elfogó medence és bordás megtámasztás kiépítése válhat szükségessé. A védekezést nehezíti az erős, viharos erejű szél, mely során magas hullámzás alakult ki a Tiszán, így a folyó mentén lévő fák közül több meg- vagy kidőlt, akadályozva a víz lefolyását. Továbbá bejelentés érkezett, hogy a folyón egy nyaralóhajó uszadéknak ütközött, feltételezhetően a hajón öten utaznak. Két ember vízbe esett, egyikőjük a partra úszott. A helyzet kezelésének elősegítése érdekében, a Megyei Védelmi Bizottság elnöke, a Nyíregyházi Települési Önkéntes Mentőszervezet alkalmazását rendelte el a nyaralóhajón rekedt személyek, és a vízbe esett személyek kimentésére, a védekező erők megsegítésére.

A mentőszervezet tagjai több vízi járművel végeztek mentési feladatokat a gyakorlat során – a vízbe esett személyt például jetski-vel és utána kötött mentőplatformmal mentették ki a folyóból. A nyaralóhajó könnyű és súlyos sérültjeit a mentőszervezet tagjai ellátták, majd a partra, végül egészségügyi ellátó pontra szállították.

A gyakorlaton a Vízirendészet, valamint az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai is közreműködtek. A nemzeti minősítést megújító és újabb minősítések megszerzésére irányuló gyakorlatot Gerebenics Károly tűzoltó ezredes, a Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltségvezetője megfelelőre értékelte.

A videó a vízből mentési gyakorlat pillanatait összegzi. A galériában a többi között homokzsákolási és favágási mozzanatok képei is szerepelnek – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában