durva

2021.11.23. 12:28

Elképesztő! – A forgalommal szemben hajtott az M3-as szabolcsi szakaszán a kamionos

A szabolcsi rendőrök megakadályozták a balesetveszélyesen közlekedő járműszerelvény továbbhaladását.

Fotó: rendőrség

A rendőrségre 2021. november 19-én hajnalban érkezett bejelentés, mely szerint az M3-as autópálya szabolcs megyei szakaszán egy kamion a forgalommal szemben Budapest irányába közlekedik. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának munkatársai a balesetveszélyesen közlekedő kamiont Vaja térségében megállították, igazoltatták a sofőrt és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott.

A tehergépkocsit vezető férfi elmondta, hogy miután túlhajtott a Mátészalka irányába vezető kijáraton, úgy döntött, hogy megfordul az autópályán és visszamegy. A rendőrök azt is megállapították, hogy a járművezető a megfordulás közben az utat szegélyező szalagkorlátot is megrongálta. A rendőrök a 46 éves román állampolgárságú sofőr vezetői engedélyét a helyszínen bevonták, a Mátészalkai Rendőrkapitányságra előállították, ahol vele szemben közúti veszélyeztetés bűntett, valamint ittas járművezetés bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárás indult.

- Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság -

Fotók: rendőrség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában