Szabolcs-Szatmár-Bereg

2021.11.05. 09:12

Kilométereken át üldözték a rendőrök a cigarettacsempészt egy szabolcsi településen

Menekülése közben autójával veszélyeztette a rendőröket.

KM

Több irányból állták útját az elkövetőnek

Fotó: ügyészség

Hivatalos személy elleni erőszak és folytatólagosan elkövetett közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy 29 éves férfi ellen a Fehérgyarmati Járásbíróságon. A vádirat lényege szerint 2021 augusztus elején a rend­őrök meg akartak állítani egy csempészett cigarettát szállító tehergépkocsit, ami hosszabb időn keresztül menekült, eközben a rendőröket veszélyeztette.

A járőrök egy szabolcsi településen, szolgálati jelleggel nem rendelkező, de megkülönböztető jelzésekkel ellátott gépkocsival a fényjelzés bekapcsolása mellett a lehúzott ablakon keresztül felszólították a gépkocsi vezetőjét, hogy álljon meg. Ennek a férfi nem tett eleget, és autójával több településen keresztül úgy menekült a rend­őrök elől, hogy a megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó szolgálati gépkocsinak többször hirtelen kormánymozdulatokat kellett tennie és vészfékeznie az ütközés elkerülése érdekében.

Letartóztatásban van

A rendőrök végül az elkövető útját járőrtársaik segítségével több irányban elzárták, aki egy földútra kanyarodott, ahol hozzávetőleg 1,5 kilométert megtéve a gépkocsival megállt és gyalogosan menekült tovább. A férfit a rend­őrök másnap otthonában fogták el.

A járműben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 8932 doboz ukrán eredetű, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak, amelynek értéke az elkövetéskor 16.702.840 forint volt.

A letartóztatásban lévő férfi a nyomozás során tagadta a bűncselekmények elkövetését, amelyek – a halmazati szabályokra figyelemmel – akár hét és fél év szabadságvesztéssel is büntethetőek – olvasható a nyomozó ügyészség közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában